Szeged, Figaro házassága, opera, olvasópróba, Szegedi Nemzeti Színház, színház, kultura

Egy filmforgatás kulisszái közé helyezve mutatják be a Figaro házasságát Szegeden

Kultúra

Egy filmforgatás kulisszái közé helyezve mutatják be Mozart Figaro házassága című operáját Szegeden – közölte Szőcs Artur rendező kedden a próbák kezdetén.

A szakember, aki több produkciót is rendezett már Szegeden – legutóbb A bűvös vadász című operát Carl Maria von Webertől -, elmondta, az évad legjobb előadását szeretnék színpadra állítani. A céljuk, hogy a lehető legtisztábban, gyönyörű képekkel meséljék el az egyébként rendkívül szövevényes történetet.

Az operai cselekmény alapkonfliktusának középpontjában az első éjszaka joga áll. Azért, hogy ezt bemutathassák a nézőknek, egy filmforgatásba helyezték a szövevényes történetet – közölte a rendező, hozzátéve: így tulajdonképpen két darabot állít színpadra.

Az operai történet hőseinek a filmet forgató stábban meg van a párjuk: a kegyúri jogra pályázó gróf a film producere, rendezője, a főúr által kiszemelt szobalány, Susanne pedig a pályáját kezdő színésznő. A párok a stáb tagjaként és a 18. századi történetben is párok, a kórus tagjai a főúri kastély szolgái, vendégei mint sminkes, kellékes, kameraman, hangmérnök tűnnek föl – magyarázta a rendező.

A közönség már az opera négyperces nyitánya során szembesül azzal, hogy egy filmforgatásba csöppent: a stáb tagjai civil ruhájukban érkeznek meg, majd öltöznek át a barokk korhoz illő viseletükbe.

A Slárku Anett tervezte látványvilág a greenbox technikát idézi meg, a színpadon többségében festett, kétdimenziós díszletek jelennek meg, a játéktér fölé függesztett 15 négyzetméteres vásznon a közönség azonban már a készülő film jeleneteit láthatja impozáns barokk terekkel. Sok játéklehetőséget biztosít a kamera használata, amely a háttérben zajló eseményeket, így a titkos légyottokat is a nézők elé tárja – mondta Szőcs Artur.

A Zubor Kata által tervezett jelmezek nem a 18. századi viseletet modernizálják. Az énekesek a forgatáson stábtagként mai civil öltözetben dolgoznak, az opera cselekményében pedig már a korabeli ruhákat hordják, de egyes jelenetekben, így az öltözőkben keverednek is ezek a viseletek.

Barnák László, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója hangsúlyozta, az, hogy Csákovics Lajos – Pál Tamás karmesterrel, a produkció zenei vezetőjével – új fordítást készített a műhöz, jól mutatja, mennyire fontos az operajátszás és az, hogy a klasszikus művet mai módon tárják a nézők elé.

A darabot már betanulták az énekkari művészek, a magánénekesek. A próbafolyam rendhagyó módon a bemutató helyszínén, a Kisszínházban indul, ahova a december 11-i premiert megelőző héten térnek majd vissza a művészek.

Pál Tamás úgy fogalmazott, Mozart korát megelőző, ugyanakkor az elődökre visszautaló operája a lehető legmélyebb dolgokról szól megfoghatatlan sokszínűséggel. A társulat célja úgy interpretálni a a történetet, hogy annak megértése a közönség számára ne legyen feladat.

(MTI)

Fotó: Frank Yvette