Bár a 2027-es költségvetés gazdasági alapjai reálisabbnak tűnnek a korábbi évek terveinél, a magyar gazdaság előtt továbbra is jelentős kihívások állnak. Bod Péter Ákos szerint a kormányváltás nyomán javult a befektetői bizalom, de a korrupció visszaszorítása önmagában nem elegendő a tartós fellendüléshez. A volt jegybankelnök a Szegedi Napnak adott interjúban arról is beszélt, mikor érezhetik meg a családok a gazdasági változásokat, milyen jövő várhat az önkormányzatokra, és mit jelenthetnek Szeged számára a nagy ipari beruházások.
Hogyan értékeli összességében a 2027-es költségvetést? Mennyire tartja megalapozottnak a kormány gazdasági várakozásait, és melyek a legnagyobb kockázatok?
Az elmúlt években a valóságtól teljesen elszakadt feltételezésekre épült az állami költségvetés, és így nem meglepő módon nem is teljesültek a törvénybe foglalt kiadási és bevételi előírások. Ez azonban nem zavarta a kormányt. Az Országgyűléstől kapott rendkívüli felhatalmazásával élve sűrűn megváltoztatta a költségvetési tételeket, heti gyakorisággal. A most beterjesztett tervezet, amint a Költségvetési Tanács is megállapította minap, alkalmas a parlamenti vitára. Ez lesz az új kormány első saját költségvetése, de igen sok ügy áthúzódik a megelőző időszakból. Így amikor értékeljük a dokumentumba foglaltakat, figyelembe kell venni a sok determinációt.
Mennyire reálisak a kormány gazdasági növekedésre, inflációra és költségvetési hiányra vonatkozó előrejelzései? Mi történhet, ha ezek nem teljesülnek?
A számítások arra épülnek, hogy a magyar gazdaság a 2022 nyara és 2026 nyara közötti pangásból, lefojtott állapotból nemcsak kijön, hanem 2,5 százalékos ütemben növekszik. Ez térségi összevetésben nem hangzik nagynak, de a mögöttünk hagyott évekhez képest tisztes eredmény lenne, és persze kell is ahhoz, hogy az állami bevételek megképződjenek. A független kutatóhelyek, nemzetközi szervezetek előrejelzései is nagyjából ekkora számokat mutatnak, ez tehát más eset, mint ahogy a megelőző években minden gátlás nélkül beírtak 4 százalékos éves növekedést, aztán lett belőle félszázalék vagy annyi sem. Azonban az élet hozhat kellemetlen fordulatokat. Már ezen héten drágább az energia a világpiacon, mint amekkora prognózis szerepel a tervezetben. Kell ezért kellő puffer a körülmények előnytelen alakulására, és ilyen költségvetési tartalék be is van állítva. Ha nem lenne elég, akkor menet közben hozzá kell nyúlni a kiadási, bevételi tételekhez. De az még arrébb van. Magam úgy látom, hogy járható a nemzetgazdasági pálya, amire épül a törvényterv, de még hiányolok olyan intézkedéseket, amelyek megszabadítanák a gazdasági szereplőket a verseny akadályaitól. Most még nem mutatkozik olyan beruházási kedv, fejlesztési lendület, mint ami kellene a remélt gazdasági növekedéshez. Talán a cégek, megtakarítók, befektetők is nézik, milyen is lesz nekik a pálya jövőre, meg azt követően.
A 2027-es költségvetés alapján javulhat a magyar családok életszínvonala? Érezhetően könnyebb lehet a megélhetés, vagy a béremelkedések jelentős részét továbbra is felemésztheti az infláció?
A kérdés jogos, mert az embereket leginkább az érdekli, hogy mi lesz a keresetekkel meg az árakkal. Ezek a kérdések azonban a gazdaságban, annak működése során dőlnek el. Az államháztartás alapvetően arról szól, ha az állam maga miként működik, hogyan látja el a sokféle feladatait. Azt sajnos láttuk, hogy igen nagy deficit mellett, hatalmas kiadásokkal működött a magyar állam, de amikor a teljesítményét néztük, az egészségügyi ellátástól a vasúti közlekedésig, akkor semmi okunk nem volt elégedettségre. Már a nyári költségvetési felülvizsgálat során kihúztak fölösleges kiadási tételeket, és ez a mostani tervezet átirányít pénzeket a leginkább elhanyagolt területekre. Azt azonban el kell mondani, hogy a betervezett hazai és uniós pénzek értelmes, tisztességes és hatékony felhasználása mellett is évek kellenek ahhoz, hogy érezhető javulás legyen a nagyon lemaradt területeken.
A kormány egyszerre tervez hiánycsökkentést, béremeléseket és új támogatásokat. Mennyire egyeztethetők össze ezek a célok, és milyen áldozatokkal járhat a megvalósításuk?
Egészen 2020-tól botrányos mértékű volt a költségvetési hiány. A deficit legegyszerűbben azt jelenti, hogy a gyerekeinkre, unokáinkra marad a jól-rosszul elköltött állami pénz visszafizetése, kamatostul. Szerencsére éppen a választási eredmény ismeretében visszatérni látszik a bizalom a forint, egyben a magyar gazdaság iránt. Magyarország Európához való tartozását olvasta ki a világ, helyesen, a politikai változásokból. Emiatt most egy fokkal kevesebb kamatot kell fizetni, mint az év legelején, és ez komoly, sok tízmilliárd forintos megtakarítás. De azért töredéke annak, amennyi a jogos igény. A költségvetési tervezet igyekszik segíteni ott, ahol valami különös okból évtizedes elmaradások gyűltek fel: a legkisebb nyugdíjaknál, a családi pótléknál. Mérséklik a kiskeresetűek személyi jövedelmi adójának mértékét. Kérdés persze, miből lesz erre állami forrás. A kormány megígérte, hogy véget vet az arcátlan pénzszórásnak, az állami költések túlárazásának, és nyilván sokat meg lehet takarítani, ha valóban tisztul a közélet. De azért csak a korrupciótól való megszabadulás nem elégséges. Látjuk, hogy az állami bevételeknél sem pihent a pénzügyminiszter, mert megmaradtak, sőt nőnek a vállalatok által befizetendő adók. Ismert módon a kiemelkedően gazdagokra új adót vetnek ki. Majd meglátjuk, hogy az új adóintézkedések miként válnak be. Én magam sokkal jobbnak és biztosabbnak gondolnám az európai gyakorlat szerinti személyi adóztatási rendet. Az igazi megoldás persze az, ha a gazdaság erősen húz, termelékeny munkahelyeken tisztességes jövedelmet kapnak a munkavállalók.
Mennyire fenntarthatók hosszú távon a bejelentett családtámogatási és otthonteremtési intézkedések? Valódi segítséget jelenthetnek a lakosságnak, vagy újabb gazdasági kockázatokat is hordoznak?
Az eddigi támogatási konstrukciókra azért volt szükség, mert a magyarországi magas kamatszintek mellett a szokásos élethelyzetű személyek, családok, még a tehetősebbek is, nehezen vágtak be az építkezésbe, felújításba. A kormány pedig, és persze a politikusok nem győzték magukat dicsérgetni, államilag támogatott hiteleket ajánlott, hogy valamiképp ellensúlyozza a kamatok drágaságát. Pedig az euróövezetben Szlovéniától Észtországig eleve meglehetősen mérsékelt a kamatszint, és nem szükséges állami szubvencióval belenyúlni a családok lakásvásárlási, ingatlanügyi terveibe. Tökéletes állami támogatási rendszert nem láttam. Ha szigorúak a feltételek, akkor keveseken segít, ha meg laza, mint az eddigi otthonplusz-konstrukcióval, akkor az egyébként is tehetős és mozgékony rétegek örömmel felveszik az állami pénzzel olcsóbbá tett hitelt, akár befektetési célra, miközben a szubvenció forrása a társadalom minden tagjának az adóbefizetése. Ez nem méltányos, sokba van nekünk, adófizetőknek. Ha már van valamennyi pénz a közös kasszában, abból talán értelmesebb lenne az önkormányzatok bevonásával a leginkább rászorultakon segíteni. E téren hasznos lenne a társadalmi vita.
Milyen hatással lehet a 2027-es költségvetés a magyar kis- és középvállalkozásokra? Számíthatnak-e kedvezőbb gazdasági környezetre és a beruházások élénkülésére?
A miniszterelnök meghirdette a New Deal-t, amely szerint nem a tőkeerős nagybefektetőkhöz dől a pénz ezután, nem a hatalomhoz közeli kevesek nyerik az állami megrendeléseket. Valóban nagy szükség van egy új lap-leosztásra. Az életképes gazdasági szereplőknek a jó üzleti klímába az is beletartozik, hogy a hatóságok ne írjanak elő árakat, árrés-stopot, ne fojtsák le a versenyt. Nagyon ránk férne egy olyan program, amelynek keretében a magyar kormány végigmegy az eddigi kormányok által kiötlött, gyakran improvizált módon összetákolt állami szabályokon, mégpedig azzal a szemmel, hogy miket lehet azonnal kidobni, és hol bizonyítható a megmaradó szabály társadalmi haszna. Most mondom, hogy a legtöbb szabályt megkaparva kiderülne, hogy valamikor valakinek a kedvéért ötlöttek ki egy paragrafust, pedig lehet, hogy az illető azóta már melegebb vizekre elhajózott.
Mit jelenthet a 2027-es költségvetés az önkormányzatok, különösen Szeged számára? Milyen pénzügyi mozgásterük maradhat a városoknak a közszolgáltatások fenntartására és a fejlesztésekre?
Sajnos az önkormányzatisági ügyekben nem érzékelek nagy változást. Lehet, hogy most készül a terv a szakminisztériumban, és hamarosan társadalmi vitára kerül. Azt viszont láttuk, hogy másfél évtizede folyamatosan szűkült a helyi önkormányzatok mozgástere, és a pénze is, ezzel egyidőben egyre több döntés ment felfelé, egészen értelmetlenül magas szintre. Pedig az EU alaplogikája, és ez nagyon is jól működik, a szubszidiaritás. Annak fő gondolata az, hogy csak azt az ügyet emeljék fel magasabb hierarchikus szintre, amit már helyben, ahol a legtöbb a tudás és legközvetlenebb az érdek, a méretek miatt nem lehet hatékonyan megoldani. Remélem, hogy csak én vagyok tájékozatlan ez ügyben, és megvan a koncepció az Orbán-i centralizációs mániától való megszabadulásra.
Szeged gazdasági jövőjében meghatározó szerepet játszanak a nagy ipari beruházások. Milyen feltételek mellett profitálhat ezekből a helyi gazdaság, a kisebb vállalkozások és a lakosság?
Ez nehéz ügy, és nem merek egyértelmű véleményt mondani. A járműipar világszerte gyors átalakulásban van, ráadásul a nagy kereskedelmi blokkok közötti ütközések, csaták, viaskodások új kockázatokat hoznak a gazdasági életbe. Az Európai Unió igyekszik magát megvédeni az Egyesült Államok által felszított vámháborúban, és korlátozni akarja a külső szereplők, így a kínai nagyvállalatok európai terjeszkedését. Ez csupán egy a nagy ügyek között, amelyek kihatnak Szeged vagy más hasonló profilú település kilátásaira. Egyébként a jelen éles iparpolitikai vitái megint csak arra figyelmeztetnek minket, hogy mozgékony, hatékony, modern középvállalkozások és ezernyi rugalmas kisvállalkozás nélkül nincsen sikeres nagyváros, de sikeres nemzetgazdaság sem.
Mennyire függ a 2027-es költségvetés sikeres végrehajtása az uniós forrásoktól és a nemzetközi gazdasági környezettől? Milyen következményekkel járhat, ha a vártnál kevesebb forrás érkezik?
Az EU-s pénzek lassú elsorvadása az utóbbi négy-öt évben hozzátett a bajainkhoz, nagyon látszott az országos beruházási tevékenység folyamatos visszaesésében. Jó hír, hogy nyáron még éppen az utolsó pillanatban el lehetett csípni az uniós vonatot. Ma még nem látni a beruházási számokon, és eltelik egy idő, amíg az uniós beszerzések, projektek nekiindulnak. Azt is gondolom, hogy ezek a rásegítő pénzek valóban arra lettek kitalálva, hogy a tagállami és az uniós szemmel egyaránt fontos célok, mint az energiatakarékosság, a munkatermelékenység, a digitális eljárások terén gyorsabban haladjunk. Ahol azonban nincs haladás, azt nem lehet uniós pénzzel sem betolni. Ha visszanézek, hogy húsz év alatt mennyi pénz dőlt be hozzánk, itt már egy másik világ lehetne…
Ha egy átlagos magyar család szemszögéből vizsgáljuk a költségvetést, mit mondana: van okunk bizakodni abban, hogy 2027-ben könnyebb lesz megélni Magyarországon?
A gazdaság nem függvénytan, és nem csupán üzleti kalkuláció. Várakozások, elgondolások, remények és másfelől óvatosság, visszafogottság, esetleg aggodalom, sőt pánik: ez mind meghúzódhat az egyén meg a vállalkozás cselekedetei mögött. A Gazdaságkutató Intézet évtizedek óta végzett véleménykutatásában érdekes adatokat látok újabban. A pesszimizmusra hajlamos magyar fogyasztók most egészen optimisták. Más felmérések pedig azt mutatják, hogy az emberek már sokkal kisebb pénzromlást éreznek és jósolnak, mint fél éve. Pedig a gazdaság szerkezete, az államadósság mértéke, a buszok életkora alig-alig változik néhány hónap alatt. De a várakozások képesek változni. És aki lát maga előtt perspektívát, mondjuk lakásfelújításba kezd, vagy nekikezd egy új szakképesítésnek, vagy vacillálás után vállalkozásba fog, vagyis a maga életében új szakaszt nyit. De nemcsak a saját életében. A gazdasági élet nem más, mint ügyletek, üzletek, tranzakciók sokasága. Aki lát maga előtt jövőt, jó eséllyel meg is teremti. És nem az államtól várja el. Attól annyit vár el, hogy a vonat járjon pontosan, az iskolában legyen fizikatanár, a közelben gyerekorvos, a csibészeket meg csípjék nyakon.
Fotó: Frank Yvette
