November 4-től, azaz a mai naptól mintegy 50–60 ezer egykori állambiztonsági hálózati személy neve és adatai válnak kereshetővé az interneten. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) a nyitottaktak.hu oldalon teszi ingyenesen hozzáférhetővé a kommunista diktatúra állambiztonsági szerveinek fennmaradt nyilvántartásait – közölte Cseh Gergő Bendegúz, az intézmény főigazgatója.
Az adatbázisban elsőként három irattípus válik elérhetővé: a beszervezett személyek adatait tartalmazó 6-os kartonok, a beszervezési naplók, valamint az egykori mágnesszalagos hálózati adattár. Az érdeklődők név, születési adatok és fedőnév alapján is kereshetnek, a találatokhoz pedig az eredeti dokumentumok digitalizált másolatai kapcsolódnak.
A részletesebb, úgynevezett B-dossziékat 2027. február 25-éig hozzák nyilvánosságra. Ezekből mintegy tízezer maradt fenn, amelyek az érintettek beszervezésének körülményeit, tevékenységét és az állambiztonsági szervek értékeléseit is tartalmazhatják. A dokumentumok közzététele előtt a megfigyelt személyek és más érintettek védendő személyes adatait kitakarják.
Cseh Gergő Bendegúz ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az állambiztonsági iratok nem feltétlenül tükrözik a valóságot, és jelentős részük hiányzik. Becslések szerint a Rákosi- és a Kádár-rendszer idején összesen mintegy 150 ezer embert foglalkoztathattak hálózati személyként, de csak körülbelül egyharmaduk neve ismert, részletes dokumentáció pedig ennél is jóval kevesebb emberről maradt fenn.
A főigazgató arra is figyelmeztetett, hogy az ügynökök között olyanok is voltak, akiket zsarolással vagy fenyegetéssel kényszerítettek együttműködésre. Az iratok értelmezése ezért körültekintést igényel, és önmagában egy név szereplése a nyilvántartásban nem ad teljes képet az érintett személy tevékenységéről.
Az ügynökakták nyilvánosságra hozatala iránt már az adatbázis elindítása előtt jelentős érdeklődés mutatkozott. A levéltárban a személyes iratbetekintési kérelmek feldolgozása jelenleg hét-nyolc hónapot is igénybe vehet, és ez az idő tovább növekedhet.
Az adatbázis a nyitottaktak.hu oldalon érhető el.
(MTI)
Fotó: illusztráció