Komoly történelmi mulasztást pótol a kormány a rendszerváltás előtti állambiztonsági iratok nyilvánosságra hozatalával – jelentette ki Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter szerdán Budapesten, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában tartott sajtótájékoztatón.
A miniszter hangsúlyozta: az intézkedés célja nem pusztán a titkosszolgálati dokumentumok hozzáférhetővé tétele, hanem az is, hogy a magyar társadalom szembenézhessen a múltjával, és feldolgozhassa azokat a traumákat, amelyek hatásai napjainkban is érezhetők.
Tarr Zoltán szerint az elmúlt évtizedekben az állambiztonsági iratokkal kapcsolatos információk csak töredékesen váltak hozzáférhetővé. A megfelelő feldolgozási gyakorlat hiánya miatt ezek a dokumentumok gyakran politikai viták és leszámolások eszközeivé váltak.
A tárcavezető kiemelte, hogy a mostani lépéssel ezen a gyakorlaton is változtatni szeretnének. A cél a múlt feltárása és feldolgozása, valamint annak elősegítése, hogy az emberek megbékélhessenek egymással, önmagukkal és közösségük történelmével.
Az ügynökakták nyilvánosságra hozatalának társadalmi hatásai miatt a miniszter egy független, több tudományterület szakértőiből álló testületet is felkért, amely szakmai ajánlásokkal segíti a múlt feldolgozását.
November 4-én mintegy 60 ezer egykori hálózati személy neve és adata vált kereshetővé a nyitottaktak.hu oldalon. A részletesebb beszervezési dossziék közzététele a következő hónapokban várható.
(MTI)
Fotó: Magyarország Kormánya hivatalos Facebook-oldala