Már a jövő évi büdzsét tervezik

Egyetem

Az intézmény 2016-os költségvetésének irányelveiről is döntött november 5-ei ülésén a Debreceni Egyetem Szenátusa.

– A Debreceni Egyetem láthatóan sikeres a sporthoz kapcsolódó oktatás és kutatás területén. A Debreceni Futballakadémia programsorozatában Európa vezető futballklubjainak és szövetségeinek utánpótlás-képzési szakemberei tartanak előadásokat, a múlthéten például az MLSZ-szel közösen szervezett előadáson az Ajax Amsterdam edzői ismertették módszereiket mintegy ezer hazai szakember előtt. Ez is mutatja, hogy van igény a Debreceni Egyetem sporttudományi tevékenységére. A következő lépés lehet, hogy a Sporttudományi Oktatóközpont indulásával megágyazunk egy testnevelő tanár képzésnek, és egyéb a sporthoz kapcsolódó oktatásoknak, kutatásoknak – jelentette be Szilvássy Zoltán rektor a Debreceni Egyetem Szenátusának november 5-ei ülésén.

A rektor felidézte, hogy több, az egyetem életében meghatározó előkészítő pályázat zárórendezvényére került sor a közelmúltban.

– A Tudás-Park pályázattal nagyon sok mindent elő tudunk készíteni a 2014-2020-as időszakra: a város önkormányzatával, a megyei kereskedelmi és iparkamarával, valamint a regionális vállalkozásokkal megnyitottunk egy teret, amivel sikeresek lehetünk a következő uniós pályázati időszakban. Fontos megjegyezni, hogy a versenyképességi programok most nyíltak meg a felsőoktatási intézmények előtt, ehhez kapcsolódóan két pályázat van napirenden: az egyikben az intézmény kutatói kiválósági kutatócsoportokat állít fel, míg a másik projektben vállalatok innovációs fejlesztéseiben vesz részt az egyetem – sorolta Szilvássy Zoltán.

A nemzetközi kapcsolatokról szólva a rektor kiemelte, hogy fontos mérföldkőhöz érkezett az intézmény Kínával való együttműködése.

– Hagyományos kínai terápiás központot alakítanak ki Budapesten, aminek kutatási, innovációs háttérintézményeként a Semmelweis Egyetemet jelölték ki. Ugyanakkor a kínai partner kérésére a Debreceni Egyetemet is bevonták, s így a két intézmény közösen biztosítja majd a központ részére a tudományos hátteret – hangsúlyozta Szilvássy Zoltán.

A rektor köszöntötte a Szenátus új hallgatói tagjait, akik a napokban lezárult hallgatói önkormányzati választások után kerültek be a testületbe.

Bács Zoltán kancellár beszámolójában felhívta a figyelmet a kancellária új honlapjára, amely nagyban megkönnyíti az ügyintézést, valamint az új, sajátfejlesztésű utazásszervezési szoftverre, amely gyorsabbá és egyszerűbbé teszi az intézményi utazási ügyek kezelését.

Az elmúlt év munkáit összegezve Bács Zoltán köszönetet mondott az intézmény jogászainak, közbeszerzési és pályázati szakembereinek, valamint pénzügyeseinek, akik októberig 6200 szerződést ellenőriztek, több mint 200 közbeszerzési eljárást bonyolítottak le, illetve 210 ezer pénzügyi tranzakciót hajtottak végre.

A kancellár örömmel jelentette be: a miniszter hivatalosan kihirdette, hogy általános béremelés lesz a felsőoktatásban, ugyanis az elmúlt három évben végrehajtott finanszírozási változások sikeresek voltak, és lehetővé tették a fizetések fejlesztését.

– Az oktatók és kutatók béremelését három ütemben hajtják végre. Tanársegéd, adjunktus, docens és egyetemi tanár szinten, valamint a kutatóknál 2016. január elsejétől 15 százalékos béremelés valósul meg, majd 2017. január elsejétől 5 százalék a már megemelt bérre, majd 2018. január elsejétől újabb 5 százalék, tehát összesen 26,8 százalékos béremelést fognak végrehajtani, melynek teljes terhét az állam állja. A PhD-hallgatók ösztöndíja a jelenlegiről 180 ezer forintig emelkedik, reméljük ez jó motiváció lesz a hallgatóknak, hogy a tudományos pályát válasszák. A kiszolgáló tevékenységben résztvevő, nem oktató és kutató munkatársaknál minimum 150 ezer forintos bérhatárt állapított meg a kormány a jelenlegi 119 ezer forint helyett, ennek a terhét viszont az intézményeknek kell állni. Azt gondolom, hogy emiatt nem kell megijedni, tartható lesz a jövő évi költségvetés, azzal együtt, hogy a kialakuló bérfeszültségeket is meg kell majd vizsgálni – tájékoztatott Bács Zoltán.

A kancellár beszámolójában kitért az egyetem sportéletére is, s kiemelte: az ország ebben a hónapban dönt, hogy 2019-ben kiván-e Universiadét, azaz egyetemi sportolóknak szóló világversenyt rendezni.

– Pályázni nem kell, ugyanis a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) felkérte Magyarországot a verseny rendezésére. Amennyiben elvállalja az ország, akkor Budapest, Debrecen és Győr ad otthont a megmérettetésnek – közölte Bács Zoltán.

A csütörtöki ülésen címzetes egyetemi tanár és professor emeritus címek adományozásáról is döntöttek, illetve többek között módosították az egyetem Szervezeti és Működési Szabályzatát, az egyetem szolgáltató és igazgatási egységeinek, valamint a karok működési rendjét.

A testület támogatta a Természettudományi és Technológiai Kar vegyészmérnöki és villamosmérnöki BSc-szakán duális képzések indítását.

A Szenátus szavazott az intézmény 2016. évi költségvetésének irányelveiről. Ennek kapcsán Bács Zoltán kancellár kifejtette, hogy sokféle adat kering az intézmény tartozásairól a médiában.

– 2014 decemberében 3,354 milliárd forint lejárt tartozása volt az intézménynek, ebből 3,306 milliárd forint volt az egészségüggyel kapcsolatos tartozás, de 2015 októberének végén az összes lejárt tartozás már csak 851 millió forint volt, amelyből 783 millió forint az egészségüggyel kapcsolatos. Nagyon bízok benne, hogy a decemberi adatok ettől még szebbek lesznek – bizakodott Bács Zoltán.

A kancellár a jövő évi költségvetésről elmondta, hogy az egyetem 2016-ban is nagyjából ugyanakkora állami támogatásban részesül, mint ebben az évben, ezért nincs szükség a korábbitól eltérő intézkedésekre. Amennyiben január elején megismerik a konkrét számokat, véglegesítik az irányelveket.