Professzorokat díjaztak az orvosin

Egyetem

Sápy Péter sebészprofesszor és Antal Miklós anatómiaprofesszor kapott kitüntetést szerdán az Általános Orvostudományi Kar ünnepségén.

– Emblematikus professzoraink munkásságát ismerjük el az 1993-ban alapított Kettesy Aladár és a Krompecher István Emlékéremmel és Jutalomdíjjal. A műtétes klinikai orvostudomány területén elért magas szintű eredményeiért, új eljárások bevezetéséért, áldozatos gyógyító tevékenységéért a Kettesy Aladár Emlékérmet és Jutalomdíjat Sápy Péter professor emeritusnak ítélte a Kari Tanács, míg magas színvonalú egyetemi oktató munkájáért Krompecher István Emlékéremmel és Jutalomdíjjal Antal Miklós egyetemi tanárt tüntetjük ki – ismertette a szerdai ünnepségen Mátyus László dékán.

Sápy Péter 1967-ben szerzett diplomát a Debreceni Orvostudományi Egyetemen „summa cum laude” minősítéssel. Dolgozott az intézmény I. és II. számú Sebészeti Klinikáján is, utóbbit 10 éven át vezette, majd 2006-tól az Auguszta Sebészeti Központ, ezt követően a Regionális Sebészeti Onkológiai Központ szakmai igazgatója volt. 2012-ben kapott Professor Emeritus címet.

Tudományos érdeklődésének középpontjában a gasztroenterológiai sebészet, ezen belül is a hasnyálmirigy, a máj, valamint a laparoszkópos sebészet áll. Közel 300, hazai és külföldi folyóiratokban megjelent közlemény fűződik a nevéhez, emellett több mint 400 kongresszuson tartott előadást. Tagja több hazai és nemzetközi sebésztársaságnak, munkáját mások mellett a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével is elismerték.

Antal Miklós a Debreceni Orvostudományi Egyetemen diplomázott 1976-ban „summa cum laude” minősítéssel. Már egyetemi hallgatóként bekapcsolódott a tudományos munkába az Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézetben, ahol több mint két évtizede – 1994 óta – intézetigazgatóként dolgozik.

Vezetőként nagy hangsúlyt fektetett az anatómia, szövet- és fejlődéstan tantárgy oktatásának modernizálására. Jelentősen átalakította a tantárgy módszertanát is, bevezette például a számítógép alapú virtuális mikroszkópos szövettani oktatási rendszert, részt vett az Élettan-Neurobiológia doktori program kidolgozásában, majd az Idegtudományi Doktori Iskola megszervezésében és akkreditálásában. Tudományos tevékenységének fókuszában a központi idegrendszer szenzoros és motoros működéseinek, a fájdalomérzés neurobiológiai alapjainak, a koordinált izommozgások idegrendszeri szabályozásának vizsgálata áll.

Tudományos munkássága során több mint 80 közleményt írt, amelyekre eddig mintegy 2800 hivatkozást kapott. Tudását japán, svájci, angliai és amerikai tanulmányutakon mélyítette, ahol szakmai kapcsolatokat is kiépített.

Számos magyar és nemzetközi tudományos társaság tagja. A Magyar Idegtudományi Társaság, valamint a Magyar Anatómus Társaság elnöke volt. Rangos állami kitüntetésein túl arra különösen büszke, hogy az egyetem orvostanhallgatói kilencszer választották az év oktatójának.

Az In Vitro Diagnosztikai Tömb tantermében rendezett díjátadó ünnepségen Sápy Péter „Újítások, műtéti módosítások a pancreas-sebészeti gyakorlatunkban” címmel, Antal Miklós „Az anatómia, szövet- és fejlődéstan oktatás helye és módja az orvosképzésben” címmel tartott prezentációt. Előadásában mindkét díjazott kiemelte, hogy személyesen is ismerhette a kitüntetés névadóját, az iskolateremtő Kettesy és Krompecher professzorokat.
unideb.hu