Felületvizsgáló központot alakítottak ki a Szegedi Tudományegyetemen

Egyetem

Uniós támogatással, mintegy 672 millió forintból nemzetközileg is kiemelkedő komplex felületvizsgáló központot alakítottak ki a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE).

Az SZTE számos kutatócsoportja foglalkozik határfelületeken lejátszódó folyamatokkal és szabályozott nanoszerkezetű anyagok előállításával. Korábban már több kutatócsoport vizsgálta akár önállóan, akár hazai és nemzetközi együttműködések keretein belül ezt a jelenségkört és ért el világviszonylatban is számottevő eredményeket.

A fejlesztés célja volt az egyetem anyagtudományi kutatás-fejlesztési infrastruktúrájának megerősítése úgy, hogy eredményeként az SZTE az alap- és az alkalmazott kutatások terén – a nanoszerkezetek építőköveinek előállításától a megvalósult eszközökig – nemzetközileg a legversenyképesebb intézmények közé tartozzon.

Egy olyan tiszta labort alakítottak ki Szegeden, amelyben a szálló részecskék koncentrációja kellően kicsi ahhoz, hogy az abból származó szennyeződések ne zavarják a felületi struktúrák kialakítását és vizsgálatát. A különféle modellrendszerek és funkcionális anyagok előállítása és jellemzése érdekében tizenkét kutatási berendezést – többek között mikroszkópiai, spektroszkópiai, és precíziós vékonyrétegépítő eszközöket – szereztek és üzemeltettek be.

A már meglévő és a az újonnan beszerzett műszerek egyesítésével komplex felületvizsgáló központ jött létre, amely segítségével olyan átfogó információkat kapnak a kutatók az előállítani vagy vizsgálni kívánt anyagokról, ami korábban nem volt lehetséges. Modellrendszereket, és gyakorlati felhasználással is kecsegtető nagyfelületű anyagokat is elő lehet állítani és vizsgálni, oly módon, hogy garantáltan ugyanarról a térrészről nyerhessenek egyszerre topográfiai és kémiai információt a kutatók. Az új technikákkal alkalmazás közben is tudják vizsgálni ezen anyagokat – áll a közleményben.

(MTI)