Tehetséggondozás a virtuális térben: sikeresen zajlott a X. Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzverseny

Egyetem

Már a döntőbe jutás volt a tét a hétvégén, a X. Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzversenyen. A Szegedi Tudományegyetem Földrajzi és Földtudományi Intézete az online térben tartotta a rangos megmérettetés középdöntőjét. A résztvevők, kisfilmek segítségével ismerhették meg az SZTE geográfus és földtudományi képzéseit, laborjait és a tudományos kutatás kulisszatitkait.

– Nagy öröm volt hallgatni a kiválóan felkészült középiskolai tanulókat! Ez a két nap a földrajz ünnepe volt, mely méltó a nemzetközi hírű karsztkutató, Jakucs László szellemiségéhez – fogalmazott Prof. Dr. Mezősi Gábor, a zsűri elnöke, az SZTE TTIK Földrajzi és Földtudományi Intézet tanára.

A Szegedi Tudományegyetem Földrajzi és Földtudományi Intézete, valamint Geoinformatikai, Természet és Környezetföldrajzi Tanszéke által szervezett Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzversenyen évről évre a Kárpát-medence, földrajzból legkiválóbb, legtehetségesebb középiskolai tanulói mérik össze tudásukat. A múlt hétvégén megrendezett középdöntőbe, a szokásos 30 csapat helyett, idén 38, kétfős csapat juthatott be.  A bővítéssel a szervezők célja az volt, hogy a diákok közül minél többen megismerhessék a Szegedi Tudományegyetemet és annak Földrajzi és Földtudományi Intézetét.

Az idei feladatok a lexikális ismeretek helyett, az oknyomozó földrajzi gondolkodásra, a mindennapi életben is hasznosítható földrajzi összefüggésekre helyezték a hangsúlyt. Többek között a természetföldrajzi, földtani, illetve turisztika ismereteikről is számot adhattak a versenyzők. Az idei megmérettetés több szempontból is különleges volt. A versenyzőknek ugyanis az online térben kellett bizonyítaniuk, hogy képesek párokban együtt dolgozni a kiadott projektfeladatokon. A középiskolai tanulóknak az internetről önállóan gyűjtött térképeket, műholdképeket, információkat kellett rendszerezniük, elemezniük, majd ezek alapján egy kárpát-medencei mészkőhegységben több napos tanulmányutat kellett tervezniük. Ez az online feladat arra is alkalmat adott, hogy virtuálisan bebarangolják és megismerjék a Kárpát-medence karsztos tájait. Nem csak a verseny, de a hagyományosan a versenyhez kapcsolódó kísérőprogramok is átköltöztek az online térbe, mégpedig rövid filmek formájában. Az SZTE Médiatudományi Tanszékének munkatársai olyan videofilmeket készítettek a versenyre, melyek nemcsak a Szegedi Tudományegyetem geográfus és földtudományi képzéseit, laborjait mutatták be, de a tudományos kutatás kulisszatitkaiba is bevezették az érdeklődő középiskolás versenyzőket. A kétnapos verseny során több, mint 100 résztvevő vett részt a kapcsolódó online programokon.

A középdöntő résztvevői komoly könyv és tárgyjutalomban részesülhettek, a legjobb négy csapat és kísérőtanáraik pedig 3 napos szakmai tanulmányúton vehetnek részt 2021 nyarán, ahol szakavatott vezetők révén juthatnak el hazánk legszebb tájaira Jakucs László nyomdokain.

 A X. Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzverseny középdöntőjének dobogósai:

  1. F1 – Ménkű Júlia, Vincze Ákos, felkészítő tanár: Fábián Nikolett. Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
  2. Elvetődöttek  –  Divisznki Ferenc, Kiss Laura, felkészítő tanár: Kádárné Szalay Eszter. Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
  3. Föcicák  –  Fekete Marcell, Kisvárdai Imre Gábor felkészítő tanár: Dr. Csiszár Gábor.ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és
  1. Iszmoilí Szomoní-csúcs – Nádor Artúr, Virág Rudolf felkészítő tanár: Vizy Zsolt. Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

Gratulálunk a nyerteseknek, a felkészítő tanároknak és az összes résztvevőnek!

A pályázat címe: A Szegedi Tudományegyetem készségfejlesztő és kommunikációs programjainak megvalósítása a felsőoktatásba való bekerülés előmozdítására és az MTMI szakok népszerűsítésére

Pályázati azonosító: EFOP-3.4.4-16-2017-00015

Projektidőszak: 2017.06.01. – 2021.08.29.

Fő kedvezményezett: Szegedi Tudományegyetem

Konzorciumi Partner: Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség

A támogatás összege: 809 811 273 Ft

A támogatás intenzitása: 100 %