Szabálytalan és kíméletlen címmel jelent meg online kötet a Szegedi Egyetemi Színpadról. A kiadványban Jászay Tamás által a társulat egykori tagjaival készített mélyinterjúk olvashatók, a függelékben pedig egyedülálló színház- és kortörténeti dokumentumként elérhetővé vált Szőnyi György Endre korábban kiadatlan filmnovellája is – tájékoztatta a MASZK Egyesület az MTI-t.
Tavaly március 15-én a szegedi bölcsészkaron emléknap keretében idézték föl a Szegedi Egyetemi Színpad egykori tagjai és nézői a kereken ötven évvel korábban ugyanott lezajlott, jeles színháztörténeti eseményt. A Paál István rendező által 1972 őszén bemutatott Petőfi Rock című előadás 1973. március 15-i repríze majdhogynem tüntetéssé vált, az előadásban szereplő Dózsa Erzsébetnek pedig egész pályájára kiható politikai következményekkel kellett számolnia.
A félévszázados évfordulóra jelent meg Nánay István összegző monográfiája a Szegedi Egyetemi Színpad történetéről, melyhez most egy online elérhető interjúkötet csatlakozik. A MASZK Egyesület felkérésére Jászay Tamás, az SZTE BTK Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszék oktatója, a Thealter Fesztivál művészeti tanácsadója a Szegedi Egyetemi Színpad egykori tagjaival készített mélyinterjúkat, melyekben a megszólalók a társulathoz kerülésük körülményeiről, a Paál Istvánnal kapcsolatos élményeikről, valamint az egyes előadásokhoz fűződő benyomásaikról adnak számot.
A tizenhárom egykori Színpad-tag (Ambrus György, Vági László, Dózsa Erzsébet, Geréb Ágnes, Kohler Katalin, Szajbély Mihály, Kormos Tibor, Papp László, Árkosi Árpád, Krékits József, Herneczki Katalin, Duró Győző, Keserű Imre) emlékei mellett tizennegyedik beszélőként Nánay Istvánnak a saját kötetéből kimaradt szubjektív benyomásai is helyet kapnak a kiadványban.
Az online hozzáférhető kiadvány függelékében egyedülálló színház- és kortörténeti dokumentumot tesznek elérhetővé. Szőnyi György Endre, a színpad egykori tagja, jelenleg a szegedi bölcsészkar professor emeritusa 1983 táján filmnovellát írt, amelyben Paál István és a Szegedi Egyetemi Színpad történetére rákopírozódik a szegedi egyetemi színjátszás másik emblematikus alakja, ifj. Horváth István tragikus élettörténete. A szöveg most kerül először nyilvánosság elé.
(MTI)
Fotó: Frank Yvette