Az SZTE átveszi a koraszülöttmentést a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítványtól.

Az SZTE átveszi a koraszülöttmentést a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítványtól

Egyetem

Új fejezet kezdődik a Dél-alföldi Régió koraszülött-ellátásában, március elsejétől a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ és az e célra alapított Partiscum Koraszülött Mentő Alapítvány veszi át a koraszülöttmentést a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítványtól.

A Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány immáron 30 éve szállítja a Dél-alföldi Régióból, valamint a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Mezőtúr térségéből az életveszélyben lévő újszülötteket és koraszülötteket a régió újszülötteket ellátó központjaiba a szegedi, kecskeméti és a gyulai Perinatális Intenzív Centrumokba.

Az Alapítványt Pintér Sándor gyermekorvos, egyetemi professzor, a magyarországi koraszülöttmentés egyik legkiemelkedőbb szereplője álmodta meg és hozta létre, aki áldozatos munkájával mindig a legkisebbek megmentésén dolgozott. Elhivatottságának köszönhetően 2020-ig az Alapítvány a dél-magyarországi régióban több mint 25 000 csecsemő életét mentette meg. Sőt, a legendás orvos nemcsak az Alapítvány kuratóriumi elnökeként teremtette meg a koraszülöttmentés alapjait, de 80 éves koráig maga is rendszeresen részt vett az életmentő munkában, mentőautón dolgozva.

Ez a misszió, a legkisebb életek megmentéséért folytatott küzdelem, 2025. március elsejétől az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ égisze alatt folytatódik. Az Egyetem nagyobb szerepvállalása biztosíték arra, hogy a legkiszolgáltatottabb csecsemőket a legstabilabb háttérrel lehessen ellátni. A közös munkaszervezésnek köszönhetően a neonatológiai osztályos ellátás és a mentési feladatok még összehangoltabbá válnak. Az Egyetem a koraszülött-ellátás szakorvosi és szakdolgozói képzésére is nagy hangsúlyt fektet, biztosítva a Régió szakember-ellátottságát.

A Dél-Alföld egész területén összesen három mentőautó látja el a koraszülöttmentést. Szegedről kettő, Gyuláról egy mentőautóval végzik a szolgálatot, egymással szoros együttműködésben. A szegedi mentőket a napokban korszerű, csúcstechnológiás eszközökkel szerelte fel az Egyetem, kiemelendő a Dräger transzportinkubátor és a Stryker mentőhordágy. Ezek mellett a mentéshez szükséges legmodernebb orvostechnikai eszközök, lélegeztetőgépek, páciensmegfigyelő monitorok, infúziós pumpák, váladékszívók, vérgáz-analizáló készülékek, hordozható ultrahangok, önmelegítő matracok és a biztonságos szállítást nyújtó újszülött vákuumrögzítő rendszerek is rendelkezésre állnak. A Szegedi Tudományegyetem célja, hogy a koraszülöttmentés a legmagasabb szakmai színvonalon történjen, növelve ezzel a legkisebb betegek esélyeit a sikeres gyógyulásra.

Továbbra is alapítványon keresztül lehet támogatni a koraszülöttmentést az e célra létrehozott Partiscum Koraszülött Mentő Alapítvány révén (székhelye: 6720 Szeged, Dugonics tér 13., adószáma: 19398273-1-06), amely a 11735012-21448210 bankszámlaszámon fogadja a felajánlásokat.

Megköszönve az eddigi szolgáltató áldozatos munkáját, a jövőben a Dél-alföldi Régió koraszülötteinek mentése az Egyetem és szervezetei irányításával, szervezésével történik, ezáltal az Egyetem tudásbázisa, modern eszközparkja, támogató funkciói, szakemberbázisa, és képzési lehetőségei magas szintű szakmai hátteret és még nagyobb biztonságot jelentenek a feladat kiemelkedő szintű ellátására. Mindez a legkisebb páciensek szolgálatában áll, biztosítva számukra az esélyt egy egészséges jövőre.

2024-ben a Szegedi Nap hosszabban foglalkozott a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány munkájával. Dr. Pintér Gáborral, a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány kuratóriumi elnökével tavaly készült interjúnkat ide kattintva olvashatják el újra. 

(SZTE)

Fotó: SZTE/Kovács-Jerney Ádám