Megnyitotta bölcsődéjét a Szegedi Tudományegyetem

Egyetem

Bölcsődét nyitott a Szegedi Tudományegyetem. Az augusztus elsejétől működő, 26 férőhelyes intézményt hétfőn adták át.

Gellén Klára oktatási rektorhelyettes az ünnepségen elmondta, az egyetem kiemelt célja a családok támogatása. A bölcsőde megnyitásával olyan szolgáltatást tudnak kínálni a fiatal oktatók, doktoranduszhallgatók számára, amely segít a tehetségeket az SZTE-n tartani.

A bölcsődét a családbarát egyetem fejlesztési program keretében alakították ki, így már az SZTE a nevelési, oktatási paletta minden szintjén kínál szolgáltatást az egyetemi közösség és a város családjai számára – tudatta a professzor.

A bölcsőde az SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskolája és Napközi Otthonos Óvodája szervezeti keretein belül működik. A tudományegyetem két általános iskolát és egy középiskolát tart fent, a gimnáziumban nemzetközi érettségi program is elérhető – közölte a rektorhelyettes.

Fendler Judit kancellár hangsúlyozta, az SZTE 2016-2017-ben indította el a dél-alföldi demográfiai programot azzal a céllal, hogy minél többen születhessenek meg a régióban, majd éljenek jó egészségben. Az egyetem valamennyi törekvése ezt a célt szolgálja – tette hozzá.

Saághy Andrea, az SZTE humánpolitikai igazgatója, az intézményben két csoportban 26 kisgyereket gondoznak majd. A férőhelyeket fokozatosan jövő áprilisig töltik föl. Az intézményben a gyermekekkel hét szakember foglalkozik, és a bölcsőde a Gál Ferenc Egyetem kisgyermeknevelő-képzésének gyakorlati helyszíneként is szolgál.

A korábban is bölcsődeként működő épületet az önkormányzattól bérli az SZTE havonta mintegy 3 millió forintért. A felújításra 75 millió, az eszközök beszerzésére 26 millió forintot fordított saját forrásból az SZTE – tudatta a szakember.

A 921 négyzetméteres ingatlanban lehetőség lenne további két csoportszoba kialakítására – mondta az igazgató, aki bízik abban, hogy ez a közeljövőben – azt követően, hogy az SZTE újra hozzáférhet az uniós forrásokhoz – megtörténhet.

(MTI)

Fotó: illusztráció