Megint kétezer fölötti új beteget regisztráltak Ukrajnában

Európa

Nem lassul a koronavírus-járvány terjedése Ukrajnában, vasárnapra is csaknem 2100 új beteget regisztráltak, velük együtt az azonosított fertőzöttek száma meghaladta a 119 ezret, a halálos áldozatoké pedig már 2,5 ezer fölé emelkedett – derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közzétett adatokból, amelyeket az egészségügyi minisztérium is megerősített.

Az elmúlt napban 2096 új esettel 119 074-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, az elhunytaké 35 újabb halálos áldozattal 2527-re, miközben eddig 56 734-en gyógyultak meg, közülük előző nap kevesebb, mint hatszázan. Jelenleg 59 813 beteget kezelnek koronavírus-fertőzéssel, számuk 1465-tel nőtt egy nap alatt. A fertőzöttek számát tekintve a járvány kezdete óta a legtöbb új beteget, 2481-at a megelőző napon, pénteken jegyezték fel.

A legtöbb új beteget, 198-at – továbbá négy újabb elhunytat – ezúttal a kelet-ukrajnai Harkiv megyéből jelentették, a második legtöbbet, 188-at és három halálos áldozatot pedig az ország legfertőzöttebb régiójából, a nyugati félben lévő Lviv megyéből. Utóbbiban az azonosított fertőzöttek száma 14 356-ra az elhunytaké 389-re nőtt.

A legtöbb elhunytat, kilencet viszont előző nap Ukrajna második legfertőzöttebb területén, a fővárosban, Kijevben jegyezték fel. Ott az igazolt fertőzöttek száma 109 új esettel 13 093-ra, a halálos áldozatoké 202-re emelkedett.
Kárpátalján a jelenlegi adatok alapján az azonosított fertőzöttek száma elérte a 7456-ot, újabb haláleset nem történt, így az elhunytaké 259, miközben eddig 3290-en győzték le a kórt.

Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter egy rádióinterjúban vasárnap biztosított afelől, hogy Ukrajna jelenleg több hónapra elegendő koronavírus-teszttel rendelkezik. Elismerte viszont, hogy több esetben magánklinikákra irányítják a tesztre jelentkezőket – írta az UNIAN ukrán hírügynökség.

Ukrajna pénteken ismét lezárta határait a külföldiek előtt egyelőre egy hónapra. Denisz Smihal miniszterelnök a határozat meghozatalakor a döntést az ukrajnai járványhelyzettel indokolta, és kijelentette, hogy a vezetés így kívánja megvédeni a lakosságot, továbbá felelősségvállalást mutatni a külföldi partnerek felé. Közölte, hogy átutazni továbbra is lehet az országon, a beutazási tilalom pedig nem vonatkozik többek mellett az Ukrajnában tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldiekre, és egyes esetekben is készek kivételt tenni.