Több mint 3600 új beteget regisztráltak Ukrajnában

Európa
Koronavírus

Továbbra is gyors a koronavírus-fertőzés terjedése Ukrajnában, keddre több mint 3600 új beteget regisztráltak, a halálos áldozatok száma pedig meghaladta a négyezret – derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közzétett adatokból, amelyeket az egészségügyi miniszter is megerősített szokásos napi tájékoztatóján.

A közölt adatok alapján az elmúlt napon 3627 új esettel 204 932-re nőtt az eddig igazolt fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig 69 újabb halálos áldozattal 4065-re emelkedett. Eddig 90 250-en gyógyultak meg, viszont most már 110 617 beteget kezelnek koronavírus-fertőzéssel.

Területi bontásban előző nap a legtöbb új beteget, 426-ot – továbbá nyolc halálos áldozatot – megint a kelet-ukrajnai Harkiv megyéből, a második legtöbbet, 416-ot és négy elhunytat az ország legfertőzöttebb területének számító fővárosból, Kijevből jelentették. Utóbbiban az azonosított fertőzöttek száma meghaladta a 22,5 ezret, a halálos áldozatoké 373-ra nőtt.

Kárpátalján a jelenlegi adatok alapján az igazolt fertőzöttek száma 9735, az elhunytaké eggyel 304-re emelkedett, míg 4559-en győzték le a kórt.

Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter közölte, hogy előző nap is sok, 614 koronavírusos beteget kellett kórházba szállítani az országban.

Újabb 158 egészségügyi alkalmazott kapta el a vírust, közülük már több mint 15 ezren fertőződtek meg. A gyermekek között pedig 200 új esettel 13 444-re emelkedett az eddig megbetegedettek száma.

A kormány kedden megváltoztatta a külföldiek Ukrajnába történő beutazásának feltételeit, miután hétfőn lejárt a határideje az egyhónapos ideiglenes határzárnak. Az UNIAN hírügynökség a kormány hivatalos honlapján kedden közzétett határozat alapján arról tájékoztatott, hogy a beutazó külföldieknek a Covid-19 kezelésére kiterjedő egészségbiztosítási kötvénnyel kell rendelkezniük.

Ez alól kivételt képeznek az állandó tartózkodási engedéllyel vagy menekültstátussal rendelkező külföldiek, a diplomáciai képviseletek, nemzetközi szervezetek munkatársai és a NATO-hadgyakorlatokra, kiképzésekre érkező katonák. Karanténba csak azoknak a külföldieknek kell vonulniuk, akik olyan országból érkeznek, illetve olyan ország állampolgárai, amelyben a Covid-19 “szélesen elterjedt”. Ez alól is van egy sor kivétel, többek között a 12 éven aluliak, a felsőfokú tanulmányokra érkezők, a diplomaták, a nemzetközi szervezetek képviselői és a fuvarozók.