választás pixabay

Egy felmérés szerint Nagy-Britanniában az ellenzéki Munkáspártra 20 százalékkal többen szavaznának mint a kormányzó Konzervatív Pártra

Európa

Húsz százalékpontos támogatottsági előnyre tett szert a legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt a 13 éve kormányzó Konzervatív Párttal szemben, és a britek csaknem kétharmada szerint a konzervatív kormányt nem lenne szabad újjáválasztani – áll az Ipsos közvélemény-kutató csoport kedden ismertetett legfrissebb felmérésében.

Az 1004 felnőtt brit állampolgár bevonásával elvégzett reprezentatív kutatás alapján a Munkáspártra jelenleg a választók 44 százaléka voksolna, a konzervatívok a szavazatok 24 százalékát kapnák. A megkérdezettek 80 százaléka mondta azt, hogy elégedetlen a konzervatív párti kormány tevékenységével, és mindössze 12 százalék nyilatkozott kedvezően a toryk kormányzati teljesítményéről.

Az Ipsos hangsúlyozza, hogy Rishi Sunak miniszterelnök tavaly októberi hivatalba lépése óta ez az eddigi legrosszabb megoszlás a konzervatívok szempontjából az elégedetlenek és az elégedettek között. Sunak személyes munkáját 22 százalék tartja megfelelőnek, 66 százalék ugyanakkor elégedetlen a kormányfő tevékenységével. Arra a kérdésre, hogy a jelenlegi konzervatív kormány nevezhető-e hozzáértőnek, a felmérés résztvevőinek 69 százaléka nemmel válaszolt, és alig 16 százalék vélekedett úgy, hogy a kormányra illik ez a meghatározás.

A válaszadók 63 százaléka szerint a Konzervatív Párt nem érdemli meg, hogy kormánypártként újjáválasszák, és mindössze 21 százalék vélekedett úgy, hogy a következő parlamenti választás után is a konzervatívoknak kellene kormányon maradniuk. A vizsgálatba bevont britek 26 százaléka szeretné, ha a választásokat – amelyek legvalószínűbb dátuma az egybehangzó várakozások szerint jövő október – még az idén megrendeznék, további egyharmad a jövő év első felét tartaná megfelelő időszaknak.

A Konzervatív Párt támogatottságának hanyatlását és a Munkáspárt előretörését már a májusban megtartott angliai helyhatósági választások is jelezték: a konzervatívok 1061 tanácsi képviselői helyet vesztettek, és elveszítettek 48 olyan önkormányzatot is, amelyekben addig többségük volt. A Munkáspárt 536 új tanácsi képviselőhelyet szerzett, és 22 olyan tanácsban került többségbe, amelyekben tanácsnokai a májusi helyhatósági választások előtt kisebbségben voltak.

(MTI)