Tüntetés Belgrádban

Könnygázzal verték szét az Orbán szövetségese ellen tüntetőket Szerbiában

Európa

Több ezren tiltakoztak vasárnap Belgrád belvárosában a december 17-i választások megismétlését követelve, a tömeg be akart törni a városi közgyűlés épületébe is, ezért a rendőrség könnygázt vetett be – közölte a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) vasárnap.

Az MTI által “baloldali” jelzővel illetett ellenzék hat napja tiltakozik, mert úgy gondolja, hogy számtalan csalás történt a múlt vasárnapi előrehozott parlamenti, tartományi és önkormányzati választásokon.

Egyes feltételezések szerint a Habony-művek is besegíthetett a kormánypártnak.

A politikusok éhségsztrájkolnak, valamint az országos választási bizottság épületénél tiltakoznak, vasárnapra pedig tömegtüntetést jelentettek be.

A választási bizottság előzetes eredményei szerint az országos voksolást a kormányzó Szerb Haladó Párt Szerbia nem állhat meg nevű listája nyerte meg a voksok 46,7 százalékának a megszerzésével, míg a második helyen a baloldali ellenzéki összefogás Szerbia az erőszak ellen listája végzett a szavazatok 23,69 százalékával.

A hivatalos előzetes eredmények szerint Belgrádban az önkormányzati választáson a Szerbia nem állhat meg nevű lista a voksok 39,35 százalékát, míg a Szerbia az erőszak ellen lista a 34,26 százalékát kapta. A mérleg nyelve egy pártfüggetlen civilekből alakult lista lehet, amely a Mi – A nép egy hangja nevet viseli, ám a listavezető közölte, nem kívánja egyik oldalt sem támogatni, inkább úgy véli, az egész választási folyamatot kellene megismételni Belgrádban.

A Szerb Haladó Párt tagadja, hogy bármilyen választási csalás vagy szavazatlopás történt volna.

Aleksandar Vucic köztársasági elnök, Orbán Viktor barátja – aki a Szerb Haladó Párt tagja – vasárnap este az elnöki palotából közvetített üzenetében mindenkit nyugalomra intett, és kijelentette: “semmilyen forradalom nem zajlik”. Hozzátette: a felvételeken drámai képeket látni a közgyűlésbe betörni kívánó tömegről, de a hivatalos szervek teszik a dolgukat, és megvédik az állami intézményeket.

Legkevesebb 35 tiltakozót előállított a rendőrség, a tömegoszlatás közben két rendőr megsérült.