Sziréna, baleset

Késelés Angliában: két ember életveszélyben

Európa

A rendőrség vasárnapi tájékoztatása szerint nem minősül terrorcselekménynek az a késeléses támadás, amelyet egy vonaton követtek el szombat este Angliában.

Az incidens a kelet-angliai Cambridgeshire megyében történt. A szerelvény az észak-angliai Doncaster városából indult és a londoni King’s Cross pályaudvarra tartott, amikor két támadó több utast megkéselt.

A támadásban tízen sebesültek meg, négyet közülük már kiengedtek a kórházból, ketten azonban életveszélyes állapotban vannak – közölte John Loveless, a vizsgálatot végző brit közlekedési rendőrség főfelügyelője vasárnapi sajtótájékoztatóján.

Elmondta: a két támadót – egy 32 éves és egy 35 éves brit állampolgárt – a kivonuló fegyveres rendőri egységek az első bejelentéstől számított nyolc percen belül a helyszínen elfogták.

A rendőrtiszt hangsúlyozta: az eddigi vizsgálat alapján semmi jel nem utal arra, hogy terrorcselekmény történt.