Ukrán választások

Megkezdődtek a magyar-ukrán szakértői egyeztetések

Európa

Szerdán online formában elkezdődtek a magyar-ukrán szakértői egyeztetések, ami fontos lépés a kapcsolatok újraépítésében – közölte Orbán Anita külügyminiszter szerdai Facebook-bejegyzésében.

A tárcavezető azt írta: az egyeztetéseket Andrij Szibiha ukrán külügyminiszterrel és Tarasz Kacska ukrán miniszterelnök-helyettessel nyitotta meg.

“Az egyeztetések fontos lépések kétoldalú kapcsolataink újraépítésében és a jövőbeni együttműködés megerősítésében” – fogalmazott.

A tárcavezető kiemelte: Magyarország elkötelezett Ukrajna szuverenitása és területi integritása mellett. A kétoldalú kapcsolatokban ugyanakkor a nemzeti kisebbségek jogainak következetes védelme az első rendezendő feladat – mutatott rá.

Orbán Anita azt is hangsúlyozta: a kárpátaljai magyar közösség nemcsak a két ország kapcsolatának fontos része, hanem híd is népeink között. A valódi előrelépéshez nyílt, őszinte és szakmai párbeszédre van szükség, világos jogi garanciákra építve – magyarázta. Hozzátette: a mostani egyeztetés egy új folyamat kezdete lehet.

(MTI)

Fotó: illusztráció