Gazprom gázvezeték

Már a leszerződött mennyiség feletti gáz érkezik az oroszoktól

Európa Gazdaság Ország

A Gazprom péntek reggel megkezdte a már leszerződött mennyiség feletti gázszállítást Magyarországnak – közölte Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára.

Az államtitkár a szombati Facebook-bejegyzésben azt írta, a  drámai földgázár-emelkedés ellenére a kérdés ma már elsősorban nem is az, hogy mennyibe kerül a gáz, hanem az, hogy lesz-e elég a téli időszakra.

A politikus hangsúlyozta, hogy Magyarország élen jár a gáztárolók fogyasztásarányos töltöttsége területén. – A 32 százalék feletti szint normális időkben elegendő is lenne különösen, hogy az európai átlag 20 százalék alatt van – fogalmazott.

Hozzátette, azért döntött korábban úgy a kormány, hogy a már leszerződött mennyiségeken felül még mintegy 700 millió köbméter földgázt kell beszerezni.

– Szijjártó Péter miniszter a közelmúltban Moszkvában folytatott tárgyalásokat, amelyeket több kereskedelmi egyeztetés követett. Ezek megállapodáshoz vezettek, amelyek nyomán a Gazprom péntek reggel megkezdte a már leszerződött mennyiségek feletti szállítást. Első ütemben augusztus végéig naponta 2,6 millió köbméter pluszmennyiség érkezik délről a Török Áramlat vezetéken keresztül – ismertette Menczer Tamás.

Nyitókép: Rosta Tibor – MTI