Jysk, multi, áruház, bútor, kereskedelem

A JYSK századik magyarországi áruházát adták át Debrecenben

Gazdaság

Átadták a dán JYSK csoport századik magyarországi áruházát csütörtökön Debrecenben.

Rami Jensen, a dán lakberendezési áruházlánc elnök-vezérigazgatója felidézte, hogy első magyarországi áruházukat 2005-ben Fóton nyitották meg. A két évvel ezelőtt átadott ecseri régiós elosztóközpontjukból pedig immár öt ország háromszáz áruházát látják el – tette hozzá Rami Jensen.

Szimeiszter Sándor, a JYSK Magyarországért, Ausztriáért és Görögországért felelős országigazgatója az áruházlánc folyamatos fejlődéséről beszélt, azt mondta, szinte hetente, kéthetente nyitnak meg új, vagy felújított áruházat a térségben.

Magyarország a hetedik volt, ahol Dánián kívül JYSK-áruház nyílt, ma már harminc országban vannak jelen.

A magyarországi áruházaik árbevétele a szeptemberben befejeződött üzleti évben 76,4 milliárd forint volt, ami 14 százalékos növekedés a korábbi üzleti évhez képest. Jövőre 6 százalékos árbevétel-növekedést terveznek – jelezte.

Szimeiszter Sándor az MTI érdeklődésére elmondta azt is, hogy Magyarországon mintegy ezer embert foglalkoztatnak. A Magyarországon századik, Debrecenben harmadik áruházuk megnyitásával kilenc új munkahelyet teremtettek.

Christian Thorning, Dánia budapesti nagykövete az áruházavatón kiemelte: folyamatosan bővülnek a dán-magyar kereskedelmi kapcsolatok. A dán cégek több mint 16 ezer embert foglalkoztatnak Magyarországon – fűzte hozzá.

(MTI)

Fotó: Frank Yvette