A kormány döntött arról, hogy a szociális ágazatban január elsejével 15 százalékos béremelést hajtanak végre, a nevelőszülőkre fordított forrásokat pedig januártól megduplázzák – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten a Kormányinfón.
Gulyás Gergely elmondta: az állami ellátásban mintegy 23 ezer gyermek nevelkedik, kétharmaduk nevelőszülőknél, egyharmaduk intézetben, valamint mintegy négyszázan vannak fiatalkorúak börtönében.
Hozzátette, minden szakmai vélemény egyértelművé teszi, hogy a nevelőszülőknél való elhelyezés áll a legközelebb a családhoz, ezért tartják kiemelt fontosságúnak, hogy érdemben javítsanak a nevelőszülői ellátás helyzetén.
Ezt követően a délutáni órákban Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter bejelentette, jövőre 15 százalékkal nő a kulturális ágazatban dolgozók bére.
A kormány elkötelezett a magyar kultúra támogatása iránt, ezért a szerdai ülésén úgy döntött a kormány, hogy január 1-től 15 százalékkal emelik a kulturális ágazatban dolgozók bérét – mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter a Facebook-oldalára csütörtökön feltöltött videójában. Mint ismertette, a döntés 41 ezer dolgozót érint.
A miniszter arról is beszélt, hogy a béremelés mellett az elmúlt bő egy évtizedben 650 milliárd forintot biztosított a kormány kulturális épületek megújítására, újak építésére szerte a Kárpát-medencében.
(MTI)
Fotó: Frank Yvette





