A megyei igazgatóság és a Debreceni Katasztrófavédelmi Kirendeltség állományának tagjai jelentkeztek véradásra január hatodikán reggel, ahol az Országos Vérellátó Szolgálat Debreceni Regionális Vérellátó Központjának szakemberei várták őket.
Magyarországon véradó lehet minden 18 és 60 év közötti, egészséges felnőtt ember. Sajnos, a valaha oly népszerű kitelepült véradások mára háttérbe szorultak, de a tűzoltók aktivitására nem lehetett panasz.
Egy ilyen vérvétel alkalmával közel fél liter vér kerül a gyűjtőzsákokba, és az önkéntesség jelentőségét mutatja, hogy egy egységnyi vérrel három ember életét lehet megmenteni.
Összesen körülbelül tizennyolcan jelentkeztek véradásra, és a tűzoltók szerint, mivel a munkájuk során gyakran találkoznak tragédiákkal úgy érzik, ezzel is segíteni tudnak a bajba került embereken, akiknek az élete talán az ő vérükön múlhat. Valamint sosem tudhatni, hogy nekik mikor lehet rá szükségük, hiszen a munkájukban ez is benne van.
Kelemen-Madai Petra tű.hdgy.