Új, innovatív fejlesztés után született meg Szegeden a helyi gyárban a kóser gyufa, amit hétfőtől készítenek. Elsőre furcsa, hogy ilyen létezik, noha vallási szempontból mindez indokolt – írja a város önkormányzati portálja, a szeged.hu.
A helyi zsidó hitközség vetette fel a szegedi gyufagyár tulajdonló német cégnek, a Europe Matchnak, hogy készítsenek kóser gyufát. A cég gyorsan felkarolta az ötletet, amivel Buk István, a Szegedi Zsidó Hitközség elnöke és Kendrusz Attila, a zsidóság helyi vallási vezetője kereste meg a gyufagyárat.

Hagyományok találkozása – így fogalmazott a kóser gyufa megalkotásáról Hegyes István, a Europe Mach szegedi gyárának kereskedelmi igazgatója, arra utalva a 170 éves helyi gyufagyár és a 120 éves szegedi zsinagógát működtető zsidó közösség összefogásából született meg az új termék, amit világszerte értékesíteni fognak.
Erről hétfőn Klaus Bruns, igazgató és egyben cégtulajdonos a gyufagyár Bakay Nándor utcai telephelyén elmondta: mindenki azt hitte, hogy roppant egyszerű feladat lesz kóser gyufa megalkotása, de nem volt az.
– A gyufafej ragasztóanyaga eddig kizárólag zselatinból készült. A zsidó hagyomány felől nézve ezzel az a gond, hogy a zselatint a sertés feldolgozásából nyerik ki, így pedig az abból készült termék nem lehet kóser – írja a szeged.hu.
Ezért kellett olyan, növényi alapú ragasztóanyagot találni, ami alkalmas az oxidálóanyag ragasztásához, és megfelel a gyufagyártás követelményeinek. A receptúra Szegeden készült, és tudomása szerint ilyet sehol máshol a világon nem állítanak elő.

A kóser gyufa kiegészíti és színezi a szegedi gyufagyár termékpalettáját, mert 90 százalékban továbbra is hagyományos, biztonsági gyufát gyártanak itt. A nagyipari termeléstől elkülönítve, manufakturális körülmények között készülnek a kóser gyufák.
Naponta 150-200 ezer darabot, ami hozzávetőlegesen 6 ezer dobozt jelent, mert ezek esetben 45 darab extra méretű gyufát csomagolnak egy dobozba. Mint Hegyes István a gyár kereskedelmi igazgatója elmondta: ezek 90 százalékát külföldön fogják értékesíteni. Egyik legnagyobb jövőbeli felvevőpiacuk minden bizonnyal az Egyesült Államok lesz, az ott élő nagy számú zsidóság miatt.
– A kóser gyufák alapvetően gyertyagyújtásra lesznek használatosak, ezért kizárólag extra méretben készülnek, két fajta nagyságban, egyedi címkékkel – hangsúlyozza a szeged.hu.