A MÁV székháza Szegeden

Múzeumok éjszakája – Szegeden is várja a vasúttársaság az érdeklődőket

Gazdaság Helyi hírek Kultúra

Idén 15 település több mint 20 helyszínével csatlakozott a MÁV-Volán-csoport a Múzeumok éjszakája rendezvénysorozathoz. Június 25-én többek között Szolnokon, Nagykanizsán, Szentesen, Szegeden, Miskolcon, Szombathelyen, Debrecenben és Budapesten várják az érdeklődőket számos programmal, köztük vasúttörténeti kiállításokkal, épületbejárásokkal és műhelylátogatásokkal a vasutasok.

A Múzeumok éjszakáján Szegeden, a Forgalomirányító Központban a látogatók egyebek mellett betekintést nyerhetnek a korszerű vasúti irányításba és a tram-train működésével kapcsolatos rendszerekbe, megtekinthetik a Nagyállomás kevéssé ismert zegzugait, és bejárhatják az 1894-ben épült, Pfaff Ferenc által tervezett MÁV-palotát is. A szervezők emellett filmvetítésekkel és gyermeksarokkal várják a látogatókat.

Már pénteken a szegedi rendező pályaudvaron, a MÁV-START telephelyén bejárható a fűtőház, megtekinthető egy IC-kocsi és egy RCH-s Siemens mozdony, valamint egy dízelmozdony is. A szegedi Vasúttörténeti Alapítvány Vasútmodellező Baráti Kör kiállításán pedig lehetőség adódik egy M47-es mozdony vezetőállásán utazni, hajtányozni, “keringőzni” a fordító koronggal. Ezen túl egy nagy (H0) méretű modul terepasztal is várja az érdeklődőket.

Az ugyancsak Csongrád-Csanád megyei Szentesen, a MÁV-START telephelyén várják a vasutasok a látogatókat. Az érdeklődők megtekinthetik a Vasúttörténeti Alapítvány tárgyi emlékekben gazdag kiállítását, valamint az 1928-ban létesült Motorgarázs múltját és a mellékvonali motorkocsis közlekedést feldolgozó dokumentációs gyűjteményt. A programok között vezetett séta is szerepel, amelyen szakemberek mutatják be egyebek mellett a 117 (Bz) és 416 (Uzsgyi) sorozatú motorkocsikat.

Nyitókép: Bejárható lesz a MÁV székháza is Szegeden