Új ALDI nyit Szegeden

Csütörtökön nyit a negyedik szegedi ALDI

Gazdaság Helyi hírek

Véget ért az elmúlt hónapok találgatása, mára kiderült, ALDI áruház lesz Szeged belvárosában a Dugonics téren, egykori Domus és a Tesco helyén.

A több ezer áruházat üzemeltető német láncnak ez már a negyedik üzlete lesz Szegeden. A cégcsoportnak kiemelt célpontja a város, egy éve alapterületét tekintve az ország legnagyobb áruházát nyitották meg a Makkosházi körúton. A nyitás konkrét időpontját először a szeged365.hu tette közzé.

– Az ALDI Magyarország fontosnak tartja, hogy minél több vásárló számára tegye elérhetővé kedvező árú saját márkás kínálatát, ezért örömmel tájékoztatja, hogy – a helyi fogyasztói igényekre és a vállalat felé jelentkező megkeresésekre is reagálva – tervei szerint 2022. július 7-én reggel megnyitja negyedik áruházát Szegeden, a Dugonics tér 8-9. szám alatt. Az üzletnyitásra a vállalat rendkívül kedvező élelmiszer és non-food ajánlatokkal készül, amelyekről a vásárlók hamarosan tájékozódhatnak az áruházlánc honlapján, applikációjában és online szórólapján – közölte a portál kérdésére az áruházlánc.

Szórólapjukon is jelzik, már, hogy az árak új, szegedi áruházukra is érvényesek csütörtöktől. Az eredetileg Domus bútoráruháznak épült helyen később a Tesco nyitott üzletet, de a valahogy nem jöttek be az elképzelések.