Kedd délután tüntetést szervezett a szegedi Momentum szervezete a Rákóczi téren a kormányhivatal épülete előtt az új kata törvény miatt – több százezer kisadózó életét nehezítette meg, lehetetlenítheti el a parlamenti döntés.
A humor hal meg utoljára. – Szerették volna lezárni a harmadik Tisza-hidat a demonstrálók, de mivel azt még nem építette meg az Orbán-kormány, nem tudták megtenni – ezzel kezdték felszólalásukat a katatörvény-módosítás ellen tüntetők a város önkormányzatának portálja, a szeged.hu szerint.
– Azért vagyunk itt, mert Orbán Viktor és a Fidesz hazudtak nekünk, és nem először. Azt ígérték, nem lesznek megszorítások, és bár a megszorítás szót valóban kerülik, mégis tapasztalhatjuk, hogy a gyakorlatban megszorítások vannak ma Magyarországon. Most a legkiszolgáltatottabb vállalkozókat hozzák válságos helyzetbe, mintha az elmúlt hónapok áremelkedései miatt ne lett volna már gondban a legtöbb magyar háztartás. Ezeknek az embereknek a kormány súlyos károkat okoz. Ezek az emberek futárok, fodrászok, sminkesek, fotósok, tanárok – mondta a tüntetésen Halász Noémi, a Momentum szegedi tagja.
Kelcz Dávid, katás egyéni vállalkozó úgy fogalmazott, senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy nem „nyúl utánuk” a rendszer. – Ez, amit ma sajnos megszavazott a parlament, ez nem egy módosítása a kata törvényének, ez a de facto megszüntetése a katázásnak. Ugyanis a kormány minden bizonnyal nem merte bevállalni azt, hogy ténylegesen kivezesse a katát, hanem olyan keretek közé szorította, ami gyakorlatilag piacilag ellehetetleníti a katás tevékenységet. Nincs olyan vállalkozó, akinek ne lenne vállalati ügyfele – mondta Kelcz Dávid, aki szerint a kormány ellehetetleníti ezeket a vállalkozókat.
– Szerinte a Fidesz-szavazók is meg fogják érezni az áremelkedéseket, akármennyire is nem ér el hozzájuk majd a katatörvény-módosítás híre – írta a tüntetésről tudósító szeged.hu.
Fotók: Frank Yvette









