Megkezdődtek a La Traviata Dóm téri próbái. Verdi egyik legkedveltebb operája korszakalkotó színpadtechnikai megoldásokkal, izgalmas látványvilággal debütál Juronics Tamás rendezésében a Szegedi Szabadtéri Játékokon július 29-én.
Lélegzetelállító izgalmakkal vette kezdetét a La Traviata Dóm téri próbáinak sorozata. Tóth Kázmér grandiózus díszletének csupa arany felületei szemkápráztatóan ragyogtak a késő délutáni napfényben, miközben az opera stábja és művészei birtokba vették a Szegedi Szabadtéri Játékok nagyszínpadát csütörtökön. Különösen érdekessé tette az alkalmat, hogy a Fesztivál történetében először rendezik meg Verdi világhírű operáját hazánk legnagyobb szabadtéri színpadán.
Az így színháztörténeti jelentőséggel bíró próba a forróság ellenére is lendületesen indult az előadás főszereplőinek – Kolonits Klára, László Boldizsár, Alexandru Agache, Vajda Júlia – valamint kiváló szólistáinak és énekkarának részvételével. Dinyés Dániel karmester vezényletével már az operabarátok egyik kedvence, a Brindisi, más néven Pezsgőária is felcsendült a Dóm téren.
A nemeslelkű és tragikus sorsú kurtizán, Violetta Valéry története a világ egyik legtöbbször feldolgozott klasszikus operája.
A Kossuth-díjas Juronics Tamás rendezésében sosem látott színpadi megoldások és izgalmas mozgásszínházi elemek gazdagítják majd az egyetlen korábbi színrevitelhez sem hasonlítható produkciót. A Dóm téri helyszín az újdonságok kipróbálására is lehetőséget adott az előadás résztvevőinek.
A La Traviata lenyűgöző látványvilágának egyik legszembetűnőbb eleme egy óriási, embermagasságnál is nagyobb csillár. A multifunkciós díszletelem három tengely mentén képes mozogni a színpadi térben és fölötte. Nemcsak az opera egyik meghatározó képi szimbóluma – Violetta életútjának vizuális reprezentációja – de lélegzetelállító légi mutatványok izgalmas eszköze is lesz.
Két estén át, július 29-én és 30-án láthatja majd a közönség a La Traviatát. A meglepetésekkel, színpadtechnikai innovációval és tehetséges művészekkel teli, Szabadtéri-történelmet író előadásra jegyek még kaphatók a Fesztivál Jegyirodában vagy online, ahol további információ is elérhető a Szegedi Szabadtéri Játékok idei első saját bemutatójával kapcsolatban.
Nyitókép: Szegedi Szabadtéri Játékok/Tari Róbert