Ma indul a Debreceni Utcazene Napok

Helyi hírek Party Zone

Kézműves vásár és utcabál is várja a kultúrakedvelőket a Debreceni Utcazene Napokon július 28-30 között, idén új helyszínnel is készülnek a szervezők – tette közzé Debrecen önkormányzata honlapján.

Pezsgő kulturális programokkal zárhatják a júliust a Debrecen belvárosában járók. A hónap utolsó napjain ismét betölti majd a zene a tereket a Debreceni Utcazene Napok során. Csütörtöktől szombatig élőzene lesz a Hal közben, a Borterasznál és a Gambrinus közben 18-tól 21 óráig, utána pedig 21-től 22 óráig az Ifjúsági Ház udvarán lesz koncert – írja a debrecen.hu a Dehír nyomán.

Szombaton a CSAK Design és a Cívis Hagyományőrző Népművészeti Egyesület által szervezett Átjáró vásár is várja majd az érdeklődőket. Vasárnap utcabál búcsúztatja a júliust a Hal közben.

Tavaly már több formátummal próbálkoztak idén ezekből több visszatér, például az utcazene fesztivál.  Idén megpróbálják a belvárost egy kicsit “kitágítani”, s átlépni a Széchenyi és Kossuth utca által húzott “határt”. – Ezt úgy próbáljuk elérni, hogy a Gambrinus Kreatív Köz lesz az Átjáró kézműves vásár helyszíne – nyilatkozta Puskás István, Debrecen alpolgármestere.

Idén közel 120 zenész lesz jelen a Debreceni Utcazene Napokon, tavaly ennek csupán a fele volt –  tette hozzá Halász D. János, a DEMKI ügyvezetője.

A Debreceni Utcazene Napok programjáról a DEMKI honlapján tájékozódhat.

“Nagy-szín-pad!” Repült a melltartó a Rühös Foxi debreceni koncertjén