Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő

A Jobbik kihúzta a szőnyeget Ujhelyi népszavazási kezdeményezése alól

Gazdaság Helyi hírek

Fiókban hagyom a népszavazási kérdésemet az ellenzék megosztottsága miatt – írta közösségi oldalán Ujhelyi István szegedi európai parlamenti képviselő.

Ma reggel a Jobbik hivatalosan is benyújtotta a Nemzeti Választási Bizottságnak a saját népszavazási kezdeményezését hazánk uniós tagságának megerősítése érdekében. Hasonlóra tettem javaslatot korábban magam is egy nyílt levélben még vasárnap. A felesleges párhuzamosságok elkerülése miatt a saját javaslatomat ezért nem adom be, de a legfelsőbb fiókban tartom. A kérdést és a rá adott ellenzéki válasz szükségességét ugyanis az egyik legégetőbb problémának tartom továbbra is – írta a Facebookon a politikus.

Ujhelyi az özönlő kommentekből úgy látja, javaslata megosztja az kormányváltást akaró, az európai Magyarországot féltő tábort. – Hamisan úgy tűnik, hogy ebben a pillanatban, immár a Jobbikkal együtt, én megyek szembe az autópályán az ellenzéki forgalommal. Attól tartok, hogy az ellenzéki közvélemény nem érti a probléma lényegét. Nem egy általunk kezdeményezett népszavazás fogja kiszakítani Magyarországot az Európai Unióból, hanem a nép szembefordulása, a hangulatának radikális megváltozása, amelyet a Fidesz évek óta mérgez és naponta szondáz – írja.

Ujhelyi

Hangsúlyozza, nem az a feladat tehát, hogy rettegjünk a társadalom – egyébként jelenleg is közel kétharmados többségű – EU-pártiságának megváltozásától és egy esetleges „nem” többségbe kerülésétől, hanem hogy azzal szembe menve, minden energiánkkal a magyar emberek józan döntésére koncentráljunk. Szerinte a Brexit egyik oka és tanulsága éppen az, hogy politikai számításból az egyébként EU-párti szereplők sem mertek beleállni a kampányba; meg is lett az eredménye a gyávaságuknak.

– Ha sikerrel jár a hazugságra épülő fideszes agymosás, akkor a hatályos törvények szerint meg sem kell kérdezni a választókat arról, hogy akarnak-e az európai közösség tagjai maradni, mert a fideszes kétharmad – többmillió megtévesztett ember tapsa mellett – saját maga dönt majd az uniós kilépésről. Akkor pedig már késő lesz – figyelmeztet az európai parlamenti képviselő.