Anna-kút

Meghalt az Anna-kúti lilaakácfilagória tervezője, Weintrager Adolf

Gazdaság Helyi hírek Kultúra

Elhunyt Weintrager Adolf, aki egyebek között az Anna-kút lilaakácfilagóriát, a Maty-éri Evezőspálya épületeit és az Öreg Körössy Halászcsárda felújítását is tervezte – írja az Építészfórum. 69 évet élt.

Megrendülten vettük tudomásul Weintrager Adolf pályatársunk idő előtti távozását. Személyében, invenciózus, jó kedélyű és önzetlen kollégát vesztettünk el – emlékeznek rá kollégái.  Zákányi Ildikó, Vesmás Péter, Sipos György és Schultz Péter.

Weintrager Adolf 1953-ban született Vaskúton, a gimnáziumot Baján végezte, majd a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán diplomázott 1978-ban. Munkáját a Pécsi Tervező Vállalatnál kezdte, de rövidesen Szegedre költözött. Hivatását, 1979-1989 között a Déltervnél, 1989-2013 között a Tér és Forma Kft.-nél, majd saját vállalkozásában gyakorolta. 1987-ben elvégezte a Budapesti Műszaki Egyetem – Magyar Urbanisztikai Társaság urbanisztikai tagozatát, 1992-ben résztvevője volt a bajai építészeti alkotótábornak.

Anna-kút

1994-ben a Tér és Forma Építész Stúdió tagjaként Szeged Város alkotói díjában részesült. A Kamara megalakulásától, 1996-tól kezdve, tagja volt a Csongrád Megyei Építész Kamarának. Korszakokat átívelő tevékenységét számos középület, és lakóház fémjelzi.

Közülük a legjelentősebb Csongrád-Csanád megyei alkotások: Algyő, Faluház (1992), Szegeden az Öreg Körössy Halászcsárda (1995), a Maty-éri evezőspálya épületegyüttese (1998) és az Ifjúsági Ház korszerűsítése (2006).

Otthonról hozott képzőművészeti irányultsága a belsőépítészet irányába is elvezette. Nevéhez fűződik Szegeden a Hóbiárt Bisztró, a belvárosi Művész Mozi, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Szilléri sugárúti könyvtárának belsőépítészete. Emlékét őrzi az Anna kút köré megálmodott lilaakácfilagória is.

Nyitott, rokonszenves személyisége, sokoldalú tevékenysége népszerűvé tette, nemcsak a kollégái, hanem a megbízói körében is. Emlékét megőrizve, szomorú szívvel búcsúzunk tőle. Nyugodjék békében!

A Tér és Forma Kft. nevében Zákányi Ildikó, Vesmás Péter, Sipos György, a Csongrád Csanád megyei Építész Kamara nevében Schultz Péter elnök.

Nyitókép: szallas.hu