Hungarikum fesztivál Szeged

Ismét elmarad a Hungarikum Fesztivál Szegeden

Gasztro Helyi hírek Party Zone

Idén sem lesz Hungarikum Fesztivál Szegeden – erősítette meg Elekes Zoltán. Utoljára a koronavírus járvány kitörése előtt rendezhették meg.

A főszervező a Rádió 88-nak elmondta, szokásos helyükön, a Széchenyi téren szerették volna megtartani a rendezvényt, azonban az időpont és a helyszín ütközik az augusztus 20-ai ünnepségsorozat előkészületével. Hozzátette, az alternatív rendezvényhelyek az időjárás viszontagságai miatt nem felelnek meg, ezért idén sem tartják meg a fesztivált.

Eddig a Hungarikum Fesztivált minden nyáron a Széchenyi téren a Szegedi Szabadtéri Játékokkal párhuzamosan rendezték meg, 2008 óta egészen a koronavírus járvány kitöréséig, így 2019-ben volt utoljára.

– Született egy városi rendelet, ami szigorúan szabályozza, hogy milyen események kerülhetnek a Széchenyi térre. Ez még nem lett volna gond, mert úgy gondolom, a városvezetéssel még meg tudtunk volna egyezni, hogy a fesztivál maradhasson a város főterén, azonban a 2022-es augusztus 20-ai rendezvény a rakpartról beköltözött a Széchenyi térre – nyilatkozta a szeged365.hu portálnak Elekes Zoltán