Nyári fotós tábor Sándorfalván

Fotós tábort rendeztek Sándorfalván

Helyi hírek Kultúra

Háromnapos fotóstábort rendeztek Sándorfalván, ahol Török János fotóriporter és Megyesi Anett fotográfus oktatta a gyerekeket.

– Ez az első ilyen táborunk, a kezdeményezést a helyi önkormányzat és a szegedi Rotary Club is támogatta. 7-14 éveseknek hirdettük meg, érdekes, hogy a legtöbben 11 év körül voltak, de akadt egy felső korhatáros fiú is – mondta portálunknak Megyesi Anett, hozzátéve, jellemzően Sándorfalváról és a környékbeli településekről érkezett a bő egytucatnyi gyerek.

A szervezők tudják, hogy három nap kevés a fotózást megtanulni, a tábor inkább kedvcsináló. Nem tudni, mi indítja be igazán a gyereket, van, hogy elég egy apró lökés is.
A tábor tematikája helytörténeti, az első nap volt a kompozíció gyakorlása, mit hol helyezünk el a térben, akkor keveset fotóztak, inkább rajzoltak. A második napon, csütörtökön, már nagyon sok képet készítettek a gyerekek, fotózták egyebek között a helyi templomot, a Pallavicini-kastélyt, a Budai Sándor emlékházat.

Pénteken kiment a csapat a Nádastó Szabadidőparkba, ott fotóztak, videóztak egész nap. – A táborban készült képekből egyet-egyet kiválasztunk és ebből lesz egy mini kiállítás, ami az őszi Sándorfalvi fotóhéten mutatkozik be – mondta Megyesi Anett.

Fotók: Frank Yvette