Egyetlen napirendi pontja volt a péntek délelőtti szegedi rendkívüli közgyűlésnek, az energiaköltségek mérséklése érdekében meghozott, az város intézményeire és gazdasági társaságaira vonatkozó intézkedési terv.
Kezdjük a legvégén, ezt papírforma szerint el is fogadták, januártól legalább egy hónapra bezárnak a kulturális és sportlétesítmények, de lesznek olyan intézmények, amik március elejéig lesznek zárva.
A döntés alapján Szegeden januárban és februárban zárva tart a többi közt a Nagyszínház, a Szent-Györgyi Albert Agóra, a Kövér Béla Bábszínház, a Korzó Zeneház, a Belvárosi Mozi, a Móra Ferenc Múzeum valamennyi épülete. A sportlétesítmények közül az idei szezonra ki sem nyit a Városi Műjégpálya, december 19-től február 3-ig bezár a Városi Sportcsarnok és a Sportuszoda, március 3-ig a Tiszavirág Sportuszoda és a gyógyászati részleg kivételével az Anna Fürdő is. Három óvodaépületet januárban és februárban bezárnak, decembertől három hónapon át zárva lesz négy nappali ellátást biztosító idősek klubja is. Mindezekről részletesen itt írtunk.
Botka László polgármester leszögezte, a város működését, az alapvető közszolgáltatásokat, a bentlakásos szociális intézmények, óvodák, bölcsődék működését, a tömegközlekedést, a közvilágítást biztosítani kell.
Elmondta, szinte valamennyi magyarországi nagyváros ugyanezeket az intézkedéseket hozza meg.
Kovács Tamás gazdasági alpolgármester hangsúlyozta, az intézkedésektől mintegy 1,5 milliárd forint megtakarítást várnak 2023 első negyedévében. Ez lehetőséget teremt arra, hogy egyetlen önkormányzati dolgozót se kelljen elbocsátani. A jövő évi villamosenergia-beszerzésre az önkormányzat az ideihez képest tízszeres ajánlatot kapott – közölte a politikus, hangsúlyozva, az önkormányzat 30 milliárd forintos éves működési költségvetésből kigazdálkodhatatlan az energiaköltségek 15-17 milliárd forintos emelkedése.
A kevesebb mint másfél óráig tartó közgyűlésen parázs, személyeskedéstől sem mentes viták voltak a napirend előtti felszólalásoknál és az érdeminek szánt vitánál is. Azt mindkét oldal elismerte, hogy válság van és háború, magas a rezsi, de az okokat elég különbözőképpen látták, mint ahogy a megoldásukhoz vezető utat is nagyon másként képzelik el.
Volt bőven brüsszelezés, sorosozás, múltba révedés egészen a KISZ-titkárokig.
Szóba került az Európa-rekor 27 százalékos áfa, és az is, mennyiért termeli az áramot a Paksi Atomerőmű és azt a mennyiért adják az önkormányzatoknak. Bőven esett szó a szankciókról, az ezzel kapcsolatos népszavazásról, és arról, hogy Magyarország miniszterelnöke egyébként mind a 8 szankciót megszavazta Brüsszelben…
Azért volt magas irodalom is a közgyűlésen, Tóth Károly képviselő Esterházy Péter Harmoniáját, annak is az első oldalát ajánlotta a fideszesek figyelmébe: „Kutya nehéz úgy hazudni, ha az ember nem ösmeri az igazságot.” Ez utána még minimum két változatban is előkerült,egyebek között úgy, hogy aki nem akarja ösmerni…
Szóba kerültek a pedagógustüntetések, a csütörtöki Dugonics téri élőlánc, visszatartott unós pénzek, az állam által cserbenhagyott önkormányzatok és még sok minden más.
Fotók: Frank Yvette
Ha úgy érzi, bármiről lemaradt, itt megnézheti a teljes közgyűlést: