Erős volt az évkezdés a téli üzemmódú Somogyi-könyvtárban

Gazdaság Helyi hírek Kultúra

A magas energiaárak miatt a Somogyi-könyvtár Dóm téri, központi épülete, valamint egyes fiókkönyvtárai 2022. december 19-től egészen 2023. március 5-ig zárva tartanak. Kivétel ez alól az a három fiókkönyvtár – az Odesszai, az Északvárosi, valamint a Rókusi – amelyek nem választhatóak le a távfűtésről. Utóbbiak a a karácsonyi szünet után, január 9-én kinyitottak, és nemcsak saját, beiratkozott olvasóikat várják, hanem bármely fiókkönyvtárában, valamint a központi épületben érvényes olvasójeggyel rendelkezőket is.

A Somogyi-könyvtár igazgatója, Sikaláné Sánta Ildikó tájékoztatott a gépi kölcsönzés statisztikájáról. E szerint a nyitás utáni legelső napon 138 olvasójeggyel összesen 506 dokumentumot kölcsönöztek a három nyitva tartó fiókkönyvtárban. Odesszán ez 59 olvasó esetében 203, Rókuson 33 olvasónál 145 dokumentumot jelentett, Északvároson pedig 46 olvasó esetében 158-at. 176 olvasójeggyel összesen 727 könyvet hoztak vissza, valamint új beiratkozások is történtek a január 9-i nyitónapon.

Kérésünkre, mindhárom fiókkönyvtárban megosztották élményeiket az első három nappal kapcsolatban a szolgálatukat töltő könyvtárosok. Az Odesszai Fiókkönyvtárban hétfőn 111 betérő olvasót jegyeztek fel. A látogatószám az elkövetkező napokban is még jellemzően 65 és 70 fő között mozgott.

– A központi könyvtárba látogatók mindig kitűnnek önállóságukkal – hiszen ezt ott, éppen a hely adottsága miatt – meg kellett szokniuk; határozottak, azaz gyorsabban kérik a segítségünket, vagy már eleve úgy érkeznek, hogy tudják, mit szeretnének, sőt, gyakran azt is előre ellenőrzik, hogy a kiszemelt dokumentum benn van-e éppen. Új, beiratkozott olvasóink is vannak, így például egy angolul beszélő egyetemista, aki minden nap bejár hozzánk tanulni, valamint egy Dóm téri-tagsággal rendelkező úr, aki órákig olvasgatja az újságokat, leginkább a Rubicon Magazinok iránt érdeklődik. Nagy öröm volt számunkra, hogy olyan, egykori olvasóink is visszatértek, akiknek költözés miatt már nem esik útba a könyvtárunk, most mégis betértek kölcsönözni. Így tett egy édesapa a kamasz fiával – aki kisiskolásként még részt vett a könyvtár foglalkozásaink –, ők Skandináv krimiket kerestek nálunk – mesélte Kiss Katalin, könyvtáros.

A Rókusi fiókkönyvtárban is jó forgalommal indult az újranyitás. A három nap alatt a látogatók száma közel 200 volt. – Főként saját olvasóink jöttek, de emellett a Csillag téri Fiókkönyvtárból és a központiból is érkeztek szép számmal. Többen hoztak vissza más könyvtárakba való könyveket és újságokat, ezeket szétválogatva gyűjtjük. Az olvasók elsősorban szépirodalmi műveket és folyóiratokat kölcsönöztek – mondta Palástiné Annabring Szilvia, a Rókusi Fiókkönyvtár munkatársa.

Északvároson a nyitás utáni első három napon 288-an látogattak a könyvtárba könyveket visszahozni, illetve a legtöbben kölcsönöztek is. A szokásos módon a 10 órás nyitás utáni órákban és 15-16 óra után tetőzött a forgalom, ilyenkor sorban is álltak a pultnál. Rengetegen hosszabbítottak a honlapon keresztül, és folyamatosan csörgött a telefon, illetve e-mailben is sok hosszabbítási kérés érkezett be.

– Elsősorban a »saját« olvasóink jöttek, de napi 2-3 fő érkezik más könyvtárból is, többségükben a központi, valamint a Csillag téri Fiókkönyvtár beiratkozott olvasói. Mivel a bezárás előtt akár 20 könyvet is hazavihettek, voltak,akik csak felmérték a kínálatot, de egyelőre nem kölcsönöztek, hiszen ünnepek előtt feltöltekeztek olvasnivalóval. Akadt olyan, a központi könyvtárba járó olvasó, aki rácsodálkozott a fiókkönyvtárunkra, hogy milyen szépen felújított, és hogy mennyi őt érdeklő könyvet talált, s ígéretet tett, mivel a közelben lakik, mindenképp beiratkozik majd hozzánk. Ahogy eddig is, így most is, főleg az újdonságokat, a sikerkönyveket és a gyerekkönyveket keresték és vitték az olvasók. 16 óra után már újra megtelt a gyerekrészlegünk, ahogy a bezárás előtt is szokás volt, és egyszerre több család is keresgélt a polcokon, ajánlásokat kértek. – osztotta meg tapasztalatait Kiss Kata, az Északvárosi Fiókkönyvtár vezetője.

Márciusig a három fiókkönyvtár a megszokottaktól eltérő nyitvatartással várja az olvasókat, hétfőtől péntekig 10 és 18 óra, szombaton pedig 10 és 16 óra között. Emellett a Somogyi-könyvtár a város több pontján ideiglenes könyvtárpontokat is működtetni fog, ahol meghatározott olvasójeggyel kölcsönözhetnek majd, összesen 10 dokumentumot az olvasók. A január 16-ával kezdődő héten valamennyi könyvtárpont megnyitja a kapuit, a Móra utcai Fiókkönyvtár olvasói pedig már e hét szerdán betérhettek kölcsönözni a Mátyás király tér 16. szám alatti, ideiglenes könyvtárpontra.

– Mivel decemberben 20 könyvet (folyóiratot, diafilmet) lehetett kölcsönözni, ezért nem számítottam tömegekre az ideiglenes könyvtárpont első napjaiban. Ennek ellenére a napi 4 órában 14-16 ember fordul meg itt, akik inkább visszahozzák a náluk lévő dokumentumokat, de igény van a folyóiratok kölcsönzésére is. Bár csupán egyetlen polcról válogathatnak könyveket az olvasók, eddig mindenki talált magának kedvére valót – mondta Móricz Nikoletta, a Móra utcai Fiókkönyvtár vezetője.

Az ideiglenes könyvtárpontok az alábbi helyszíneken és időpontokban tartanak nyitva (a szolgáltatások csak a megjelölt fiókkönyvtárak olvasójegyeivel vehetőek igénybe):

A központi könyvtár olvasóinak a Nemzetiségek Háza, Osztróvszky u. 6. nyitás: 2023. január 16. (hétfő), szolgáltatás: beiratkozás, kölcsönzés, visszahozatal, nyitvatartási idő: hétfő, kedd, szerda 9.00–19.00. Szeged vasútállomás, Indóház tér 2. nyitás: 2023. január 18. (szerda) szolgáltatás: beiratkozás, kölcsönzés, visszahozatal, nyitvatartási idő: szerda, csütörtök, péntek, szombat: 10.00–16.00.

A Dorozsmai Fiókkönyvtár olvasóinak Orczy István Általános Iskola, Széchenyi u. 2. nyitás: január 16. (hétfő). szolgáltatás: beiratkozás, kölcsönzés, visszahozatal iskolásoknak és családtagjaiknak, nyitvatartási idő: hétfő–péntek 15.00–16.00. Szélmalom Kábeltévé Zrt., Széksósi út 12. nyitás: január 19. (csütörtök), szolgáltatás: beiratkozás, kölcsönzés, visszahozatal, nyitvatartási idő: csütörtök: 13.00–19.00.

A Klebelsberg-telepi Fiókkönyvtár olvasóinak Összefogás Háza – különterem, Zentai u. 31., nyitás: január 16. (hétfő), szolgáltatás: beiratkozás, kölcsönzés, visszahozatal nyitvatartási idő: hétfő, péntek: 10.00–18.00.

A Móra Utcai Fiókkönyvtár olvasóinak Iroda, Mátyás király tér 16. nyitás: január 11. (szerda), szolgáltatás: beiratkozás, kölcsönzés, visszahozatal nyitvatartási idő: szerda, csütörtök, péntek 14.00–18.00.

A Szőregi Fiókkönyvtár olvasóinak Kossuth Lajos Általános Iskola, Szerb u. 15. nyitás: január 16. (hétfő) szolgáltatás: beiratkozás, kölcsönzés, visszahozatal iskolásoknak és családtagjaiknak nyitvatartási idő: hétfő–péntek 15.00–16.00.

A Tápai Fiókkönyvtár olvasóinak Helyi Portéka, Budai Nagy Antal u. 27/B Piac, nyitás: január 18. (szerda), szolgáltatás: beiratkozás, kölcsönzés, visszahozatal, nyitvatartási idő: kedd, szerda, csütörtök: 10.00–12.00 / 15.00–18.00.

Nem indult tehát a 2023-as év Somogyi-könyvtár nélkül. A munkatársak arra törekednek, hogy a téli bezárás alatt se maradjon könyv nélkül az, aki olvasni szeretne. A könyvtárosok a város számos pontján, iskolákban, idősek otthonában tartanak majd foglalkozásokat ez idő alatt, valamint számos tematikus kitelepülés is várható.

Hegedűs Réka

Fotók: Somogyi-könyvtár