Dr. Matuz János búzanemesítő, a Gabonakutató nyugalmazott igazgatója tartott előadást minap a Újszegeden a a Füvészkert Kertbarát Kör tagjainak „A búza Petőfi korában” címmel.
Az idén ünnepeljük Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóját. Matuz Jánosnak 50 év búzanemesítési munka után érdekes feladat volt az 1820-40-es évek búzájáról beszélni a jellemzően azért laikus hallgatóságnak. – Abban biztos voltam, hogy Petőfi ismerhette a búzát, hiszen cseperedett, felnőtt korában az országot barangolva sokat gyalogolt és láthatta az utak melletti búzatáblákat. Költeményeiben kilencszer fordul elő a búza és háromszor a gabona szó – mondta az előadó. Egyik ilyen legismertebb verse Az Alföld
…A tanyáknál szellők lágy ölében
Ringatózik a kalászos búza,
S a smaragdnak eleven színével
A környéket vígan koszorúzza…
Petőfi verseiben a búza, vagy a búzatábla a szépség, a hasznosság jelzője, pozitív jelentéssel. De milyen volt valójában az akkori búza? Ez alapvetően attól függött, hogy hol, hogyan és melyik fajtáját termesztették. Átnézve a korszak meghatározó szakirodalmát kiderül, Petőfi idejében a búza termesztése csak „bio” volt. A kétnyomásos rendszerben évente váltva a megművelt föld felét vetették be gabonával, a másik részét pihentették. Ezt leggyakrabban legelőnek használták, így a trágyázást is megoldották. Hegyvidékeken, peremterületeken termesztették ilyen módon a búzát.
A legfejlettebb területeken (Alföld, Dunántúl) alkalmazott a háromnyomásos művelés esetén a földet harmadolták: egy része pihent, másik részén ősszel, a harmadikon tavasszal vetett gabona, vagy zöldség termett. Az 1800-as évek közepén (1855) a háromnyomásos feketeugaros, vagyis vetetlen ugar volt túlsúlyban, míg a kétnyomásos már kisebbségbe került.
A nagyobb birtokokon a váltógazdálkodás is feltünedezett. Ennek alapelve, hogy az egymás után következő növények előkészítői legyenek a másiknak. A vetésforgó esetén a földet 4 részre osztják, de nincs ugar, minden évben mást vetnek ugyanarra a helyre („forgatják a vetést”). Így nem merül ki annyira a talaj Leggyakoribb termények:1. kapás növények (pl. cukorrépa vagy kukorica), 2. árpa, 3. vöröshere, 4. őszi gabona (búza). Ezt a vetésforgót nevezik Norfolki négyesnek.
Érdekesség, hogy általában az elvetett vetőmag 4-6-szorosa, csupán kb. 6-9 mázsa termett hektáronként. Arról is szólnak az akkori szakkönyvek, hogy milyen fajtákat termesztettek: ezek mai kifejezéssel tájfajták voltak. Balásházy János 1838-ban kiadott könyvében azt írja:
„A’ búzának két fő fajtája van, ú. m. az őszi és tavaszbúza, mellyekről tehát értekezni is külön kelletik. Az őszi búzának több fajtái vannak, nevezetesebbek ezek közt a’ szakállas búza, mellynek kalászából szúrós szakállak állanak ki, és a’ kopasz fejű, vagyis tar búza. Mindegyiknek, kivált az elsőnek vannak több alfajtái, mellyekből azt termessze a’ gazda, mellyik a vidéken legtermőbb, ‘s a’ meghonosított jó fajtát más híressel: de még azon földön nem próbálttal fel ne cserélje, ‘ s valamint mindenben, úgy ebben is csak sikerült próbatételek után tegyen változást. A ‘tavasz búza hasonló jó földet kíván, mint az őszi.”
Mivel a búzát illetve lisztjét főleg kenyér készítésére használták, ez meghatározta a fajtaválasztást is. Ahogy erről Nagyváthy János 1831-ben megjelent „Magyar házi gazdaasszony” című könyvében olvasható:
„1. Szakasz. A kenyérsütésről.
1. A kenyérnek való búza megválasztásában és elkészítésében,
2. A’ jó őrlésben, ‘s következésképen a ‘jó lisztben.
3. A ‘ kovásznak jóságában.
4. A ‘ dagasztásban, jó vízben; megsózásában.
5. A ‘ szakasztásban. 6. A ‘ kementzének jóságában, és jó fűtésében.
A felsoroltak közül a búza a legfontosabb, amint írja: Mentől jobban megvan a’ búza választva: annál jobb leszsz az abból készítendő kenyér is: és ha ezt nem választhatja meg a’ Gazdaaszszony: akármi híres sütő legyen is; kenyere hibás leszsz. Erre a’ dologra a’ kinek módja van benne: ezeket jegyezze meg:
1. A ‘ gyep, köves, agyagos, és magas helyen termett búza mindenkor atzélossabb (a’mint szokás mondani) és a’ lisztje sikeresebb, mint a* lapaj és trágyázott földben termett. Az alföldi őszi, és tavaszbúza; úgy szinte a’ Bánáti búza legjobb, és legnehezebb.
2. Ha zsengés korában van a ‘búza learatva: a’ szeme annak pirosabb, fényesebb, és lisztje sikeresebb, mint a’ halavány, és igen elérett búzáé. Ezt nem tsak Hazánkban, hanem más Országokban is, jelesen Franczia Országban, folyvást tapasztalták, és ezért a’ Francziák az élelemnek való búzát azonnal letakarítják, mihelyt a* szeme nem tejes, hanem tésztássá vagyon válva.
3. A ‘ piros szín mellett az is megkívántatik, hogy az gömbölyeg, apró, vékony héjjú, és ollyan tömött szemű legyen, hogy az harapás közben egyszerre ketté pattanjék, ‘s el ne lapuljon. Nehézsége egy illyen Pozsonyi köbölnek 80-90 fontot szokott nyomni.” Ez mai mértékkel számítva 71-80kg/hektoliter tömegnek felel meg.
A Petőfi korában termesztett tájfajták ma már nincsenek meg. De a génbankokban őrzött tájfajták, mint pl. a Kompolti 20, Látrányi 1, Nagykunsági 34 és Tiszatarjáni nagyon hasonlóak lehetnek az akkoriakhoz.
Ezekre nagyon hasonlítottak az 1900-as évek első harmadában megjelent nemesített búzafajták pl. a Székács és a Bánkuti búzák.
– Petőfi korában termesztett búzák a mai agrotechnika esetén gyakran megdőlnek, gépi aratásra alkalmatlanok. De az akkori kor szerény tápanyagszintjének, kézi aratásának, cséplésének megfelelőek voltak és akkor még a szalmatermés is nagy érték volt – hangsúlyozta Matúz János.
Napjainkban már nem ritka az 50q/ha körüli országos átlag, számos gazdaság egyes években eléri üzemi szinten a 60-90 q/ha átlagot. Az utóbbi 50 év átlagai növekedésének főbb tényezői:
1. nemesítés (szem:szalma arány változás a 30:70-ről 50:50-re, betegség elleni rezisztencia, megdőlés ellenállóság, stb.).
2. A föld jobb gépi művelése, tápanyagellátása, gépesített vetés, aratás stb. 3. Növény védelem: gyomírtás, betegségek, kártevők elleni védelem.
Fotók: Frank Yvette
Kövessenek bennünket a Facebookon a legfrissebb szegedi hírekért!
