Petőfi póker

Szegedi könyvtárosok Petőfi pókere – terítéken az irodalom

Helyi hírek Kultúra

A Somogyi-könyvtár és fiókkönyvtárainak többsége az energiahelyzet miatt 2023. március -6-ig  zárva tart. Az élet azonban nem állt meg olvasók zavartalan kölcsönzését az ideiglenes kölcsönzőpontokon teszik lehetővé, és gyakran kitelepülnek a partnerintézmények programjaira.

A tanítási órák csengetési rendjéhez igazodva a könyvtárosok ott vannak a város iskoláiban, valamint az óvodákban és az idősotthonokban is. A teljesség igénye nélkül, válogatva a heti 20-30 helyszínen megvalósuló több mint 60 könyvtári foglalkozásból, amelyeken közel 2000 fő vesz részt hétről hétre, bepillantást kínálnak a könyvtárpedagógia műhelytitkaiba is.

Egy programot mindenképpen érdemes kiemelni. A Petőfi Pókert idén januárban az Alliance Française de Szeged Intézetében próbálták ki először. Az eseményt, ahová a könyvtárosok, mint társszervezők meghívást kaptak Az olvasás éjszakái – a félelem címmel hirdették meg. Több korosztály választhatott magának programot a kínálatból. Tegyék meg tétjeiket! Mindent vagy semmit Petőfiről! János vitéz a pókerasztal terítékén… című kvízjátékra a 16 éven felülieket várták.

A játékosok az elején félve tették meg tétjeiket, majd ahogyan a válaszkártyák szép sorban szaporodtak az asztalon, úgy derült, vagy görbült az arcokon a mosoly. Aki benevezett, az érzelmi hullámvasútra váltott jegyet! Aki nem volt rest és kockáztaott, mindent vitt. Lovas Mária, az Alliance Française de Szeged Intézetének munkatársa így summázta a nap eseményeit:

A póker mindent vitt! Nagyon élvezték a játékot, még a kibicek is!

Mindenki szeret játszani, a bennünk élő gyermek időről időre előkívánkozik, igaz néha csalogatni kell, máskor pedig ugrik magától. Vannak olyan játékok, melyeket a kicsik és nagyok egyaránt kedvelnek, tipikusan ilyenek a kártyajátékok, kortalanok. A világon talán az egyik legismertebb kártyajáték a póker, ezt a hírnevet használva alkották meg a könyvtárosok a Petőfi Pókert. A játék szabálya főként a Texas Holdem típusú játék alapelemeit tartalmazza, viszont egy lényeges dologban eltér, nincsenek benne francia kártyalapok – árulták el a könyvtárosból lett játékmesterek.

Akkor mivel játszanak a játékosok? A játék fejlesztői Kosztolányi-Németh Marianna és Nagy Zsuzsanna könyvtárosok tulajdonképpen a francia kártyát cserélték le speciális egy kérdés és a hozzá tartozó két lehetséges válasz kártyákra. A játék során a megszokott értékelhető kártyakombinációk nevei maradtak, azok tartalmát az új típusú kártyák alkotják. A játék Petőfi Sándor életére és művei vonatkozó kérdéseket tartalmazza. Az a játékos is kerülhet jó pozícióba, aki nem biztos egy-egy válaszban, viszont a játékkártyákon izgalmas információkat olvashat a témával kapcsolatban.

A módszer miatt a játékélmény erősebb, mint a tanulás és ismeretek felelevenítése, ezért alkalmas az élményszerű, játékos tanulás elsajátítására. Továbbá az alkotók úgy gondolják, ha alkalmas Petőfire, miért ne lenne alkalmas bármilyen más irodalmi témára. Túl az irodalmon és a pókeren, a hangulatot, a jókedv és nevetés uralta a zöld posztó felett.

És végül egy jó tanács a kidolgozóktól: Soha ne hagyjátok otthon a póker arcotokat!

Kosztolányi-Németh Marianna könyvtáros, játékfejlesztő