Napraforgó magnak, diónak, almának, sertés hájnak és a tepertőnek is nagyon örülnek azok a rövid távon vonuló madarak, amelyek Magyarországot, azon belül Csongrád-Csanád vármegyét is előszeretettel választják áttelelési otthonaikul. Ám nemcsak etetni, hanem itatni is nagyon fontos őket. A madártetetés- és itatás legfontosabb kérdéseit Tokody Bélával, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület megyei helyi csoportjának titkárával vitattuk meg.
– Vannak hosszú távon vonuló madaraink, és vannak rövid távon vonuló madaraink. A hosszú távon vonuló madaraink közismertek, ilyen a fehér gólya, a fecske-fajok vagy épp a szalakóta. Ezek azok a madarak, amelyekkel a téli időszakban nincs esélyünk találkozni, hiszen szeptembertől egészen áprilisig többnyire Afrikában vészelik át a telet. A rövid távon vonuló madaraink közül vannak olyanok, amelyek a Földközi-tenger mellékén áttelelnek, és vannak olyanok, amelyek itt, nálunk vészelik át a hidegebb napokat. Ilyen a vetési varjú, amely október közepétől február végéig látható akár a megyében is, gyakran megfordul a szántóföldeken és a különböző parkokban. Ukrajnából és Oroszországból érkezik, és lényegesen kisebb számban költ nálunk, mint mondjuk a szomszédos országokban. De, ilyen rövid távon vonuló madár a széncinege, az erdei pinty vagy a kék cinege, amely többnyire ugyancsak Ukrajnában vagy épp Lengyelországban és nem feltétlenül Magyarországon költ. Az etetők körül elsősorban olyan fajokat látunk, amelyek nem rovarevők, vagyis át tudják vészelni a téli időszakot olyan magvakkal, amelyeket ezekben az etetőkben megtalálnak. Ilyen a kék cinege, széncinege, a csuszka, az erdei pinty, a fenyőpinty, a csíz, a meggyvágó, a házi és mezei veréb, de a nagy fakopáncs, a balkáni fakopáncs vagy a barátposzáta, és a fekete rigó is megjelenik olykor-olykor ezeknél az etetőknél. Nem mindegyikük eszi meg a magvakat, a rovarevők például nem szeretik ezeket, ellenben a félbevágott almával – kezdte gondolatait Tokody Béla.
Kiemelte: a madáretetés nem kötelező és nem szükségszerű, ám, ha mégis úgy döntünk, hogy üzemeltetni kezdünk egy madáretetőt, önmagunk szórakoztatása, vagy esetleg környezeti nevelés céljából, akkor november végétől, egészen március közepéig ne hagyjuk azt abba.
– Úgy vélem felelőtlenség, ha egy nem kötelező tevékenységet, amelyet önmagunk választunk, elkezdünk, és aztán félúton abba hagyjuk. Az időjárás ugyan viszontagságos, de nem annyira, hogy ezek a madarak – akik egyébként nagyon gyorsan hozzá tudnak szokni az etetéshez – elpusztuljanak akkor, ha nem jutnak élelemhez, ennek ellenére mégis ügyelnünk kell arra, hogy ha elkezdtük őket etetni ősz végén, akkor a tél végéig, rendszeresen, minden nap szánjuk rá azt a három percet és helyezzük ki nekik a megfelelő élelmet. Ne hagyjuk őket cserben. A madáritatás viszont az év minden napján nagyon fontos, ha csak tehetjük, ebben is járunk közben. Télen azért, mert a madarak nem olyan könnyen jutnak friss vízhez, nyáron pedig azért, mert a hőségben sokkal jobb, ha több helyen is képesek folyadékhoz jutni – hangsúlyozta a szakértő.
Mint elmondta, nem mindegy, hogy ha elkezdjük etetni a madarakat, mit is adunk nekik enni.
– Az ételmaradék egyáltalán nem jó táplálék a számukra, ugyanis nem tudják megemészteni azt. Különösképpen a kenyeret nem. A legjobb tehát, ha olajos magvakkal etetjük őket. Az etetőket a kertben, az erkélyen, az ablakban, de egy park, egy játszótér, egy iskola vagy óvoda közelében is elhelyezhetjük. Az olajos magvak mellett, a sertés hájat, a tepertőt és a szalonna héjat is szívesen elfogyasztják, és ahogyan azt már említettem, az alma és a teavaj is kiváló – ismertette Tokody Béla.
A természetvédő zárásképp kiemelte: az említett madárfajok, igazi kincset érnek. A hozzájuk hasonló kincsek érdekében alakult meg 50 évvel ezelőtt, 1974. január 6-án, 200 taggal a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), amely az eltelt évtizedek alatt Közép-Kelet-Európa legnagyobb természetvédelmi társadalmi szervezetévé vált. Napjainkban 10.000 tag, több ezer önkéntes segíti az MME tevékenységét, amely az elmúlt közel fél évszázadban jelentősen hozzájárult a hazai természetvédelem megerősödéséhez is.
Ahogyan arról a Szegedi Nap is beszámolt, néhány napja megjelent az egyesület első 50 évét bemutató könyv, amely az MME eddigi tevékenységéről – a szervezet történetében először – teljességre törekvő áttekintést ad. A gazdagon illusztrált könyv 100 szerző összehangolt munkájának eredménye. Az archívumokból származó képek mellett 115 fotós közreműködésével készült több mint 300 kép, több térkép, grafikon és ábra is segíti a sikerekben gazdag első ötven év áttekintését.
Pósa Tamara
Fotó: Frank Yvette
