1999 márciusában, azaz éppen 25 éve ért véget az egyik legdurvábban vívott háború, a koszovói háború – az évforduló kapcsán Dani Zoltán, az akkor még Jugoszláviaként ismert Jugoszláv Néphadsereg nyugalmazott ezredese Szegedre látogatott, és egy előadás keretében mesélt az 1990-es évek végén bekövetkezettekről. Dani Zoltánt előadása után a jelenleg Szerbia és Koszovó között zajló adok-kapokról, az orosz-ukrán háborúról és a balkáni országok, azon belül is leginkább Szerbia uniós csatlakozásáról kérdeztük.
A koszovói háború a Jugoszlávia 1990-es években végbemenő felbomlásakor lezajló délszláv válság egyik fegyveres konfliktusa volt. Az 1990-es évekre meghatározóan albán többségű Koszovó autonóm tartomány, a jugoszláv tagköztársaságokhoz hasonlóan független állammá akart válni, amit a koszovói albánok kezdetben békés eszközökkel, majd fegyveres harccal próbáltak elérni. A koszovói háború 1998-ban kezdődött, amikor a Koszovói Felszabadítási Hadsereg gerillaháborút indított a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság erői ellen.
Jugoszlávia válaszul, célul tűzte ki az albánok elűzését Koszovóból, ami a NATO fegyveres intervencióját vonta maga után. A válság fegyveres szakaszát az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1244. számú határozata zárta le, amely Koszovót ENSZ-protektorátussá tette NATO-megszállás alatt. A határozat nem rendezte a tartomány jövőbeni státuszát. Koszovó 2008. február 17-én egyoldalúan kinyilvánította függetlenségét, amit jelenleg 101 ENSZ-tagállam ismer el – írja a Wikipédia.
Dani Zoltánnak kulcsfontosságú szerepe volt a 25 évvel ezelőtt kirobbant koszovói háborúban. A jugoszláv fegyveres erők tagja volt ugyanis az első a világon, aki 1999. március 27-én légvédelmi rakétával lelőtt egy lopakodó repülőgépet (egy amerikai gyártmányú F–117 Nighthawkot). Az elmúlt több mint két évtizedben minden március 27-én eszébe jutott a nap, amikor az egykori Jugoszláviában hősként ünnepelték.
– 1999. március 27-ét soha nem fogom elfelejteni. Büszke vagyok a csapatra, melynek tagjaként sikerült megakadályoznom azt, hogy a NATO lebombázza az országot. A NATO ugyebár Koszovó javára avatkozott közbe, eredetileg úgy tervezték, hogy 1998 októberében hajtják végre az első bombázást, erre azonban akkor nem került sor. Mi viszont készültünk, tudtuk, hogy be fognak avatkozni. Nagyon sokat gyakoroltunk. Rendelkezésünkre állt egy SZ–125 Nyeva fix telepítésű, közép-hatómagasságú honi légvédelmi rakéta, melyet az 1960-as évek elejére fejlesztettek ki a Szovjetunióban, a nagy hatómagasságú SZ–25 Berkut és SZ–75 Dvina rakéták kiegészítésére. A kisebb hatómagasságú, hatótávolságú és sebességű rakéta elsősorban alacsonyan repülő, manőverező célok ellen szolgált, amelyeket a korábban kifejlesztett komplexumokkal nehéz volt megsemmisíteni. A rakétát nagy tömegben gyártották és exportálták – így jutott belőle Jugoszláviába is – kezdte gondolatait Dani Zoltán, aki elmondta azt is: a támadás nem érte őket váratlanul. A koszovói háborút ugyanis a sokak által jól ismert délszláv háború előzte meg. Volt tapasztalatuk.
A délszláv háború a Balkánon elterülő volt Jugoszlávia hat tagköztársaságának függetlenedési törekvései nyomán kirobbant, összességében tíz évig tartó háborúként vált ismertté. A tízéves intervallumot három – egymástól jól elkülöníthető – időszakra lehet bontani: az 1991-től az 1995-ös daytoni békeszerződés aláírásáig tartó, majd a Daytont követő koszovói, azaz az albán–szerb konfliktust, végül az 1999-es NATO-hadműveleteket, illetve a belgrádi forradalmat magában foglaló, Slobodan Milošević 2006 márciusában bekövetkezett haláláig tartó időszakokra.
– Gyakorlatilag mi 1998-tól folyamatosan egyfajta taktikai játékot folytattunk, egyik búvóhelyről a másikra vándoroltunk és amellett, hogy gyakoroltunk és különböző forgatókönyveket írtunk fejben, figyeltük a repülőket. A legfontosabb feladatunk az volt, hogy kiválóan álcázzuk magunkat, úgy, hogy egy repülőből se lehessen azt észrevenni, hogy az adott ponton mi, mint légvédelmi csapat vagyunk jelen. A bombázás végül március 24-én vette kezdetét, azonban nekünk ekkor még nem volt szabad bekapcsolnunk a légvédelmi rakétánkat. Március 27-én, délután hat óra körül arra kértek bennünket a központból, hogy kapcsoljuk be a felderítőradart – ezeket a radarokat annak idején ugyancsak a Szovjetunióban fejlesztették ki egyébként –, ez persze nem észlelte a NATO bombázóját. Mi azonban erre is fel voltunk készülve, volt egy olyan radarunk, amely képes volt ezekkel a repülőkkel rezonálni. A központunk azonban egyet sem észlelt, a miénk viszont öt darabot szúrt ki. Így aztán először ismertetnem kellett a központtal, hogy a mi radarunk milyen gépeket ismert fel és azok merre tartanak. Ezt követően engedélyt kaptunk a légvédelmi rakéta használatára. Megvártam még nagyon közel jön hozzánk a gép, ezt követően bekapcsoltuk a tűzvezetőradart, ami segítségünkre volt a gép pontos helyének meghatározásában. Majd a rávezető tiszt megnyomta a gombot, a két légvédelmi rakéta pedig elindult és 18 másodperc alatt odaért a repülőhöz, amit nem talált telibe, hanem 45 méterre tőle felrobbant. Ez azonban elég volt ahhoz, hogy a gép megsemmisüljön és lezuhanjon – ismertette Dani Zoltán.
A rakéta kilövése után a maradék négy repülőgép vélhetően megijedt és távozott, Dani Zoltán pedig társával együtt elhagyta a helyszínt és egy újabb tüzelőálláson rendezkedett be egy újabb támadásra. Néhány órával később derült csak ki számukra, hogy az F-117-est lőtték szét.
A nyugalmazott ezredes elmondása szerint mindarra a tudásra, amelyre ehhez szüksége volt, egyetemista korában, majd az azt követő gyakorlaton tett szert.
A Jugoszláv Néphadsereg mindenféle nemzetiségű katonából áll. Voltak köztük szerbek, magyarok, szlovákok, de még muszlimánok is. Dani Zoltán arra a kérdésre, hogy a Jugoszláv Néphadsereg kapcsolatban állt-e közvetett módon az akkori Jugoszlávia elnökével, Slobodan Milošević-tyel azt a választ adta, hogy nem.
– A Jugoszlávia Szocialista Szövetségi Népköztársaság feloszlása után, 1991-ben a Jugoszláv Néphadsereget három katonai körzetre (1., 3. és 5. hadsereg) és egy haditengerészeti katonai körzetre osztották. A légierőknek saját főhadiszállásuk volt, azonos parancsnoki felépítéssel. Minden katonai körzet a saját földrajzi régiójában lévő csapatokért volt felelős. Mi, akik a 3. hadseregben szolgáltunk, nem voltunk kapcsolatban a politikusokkal. És egyedül a mi körzetünk maradt ép. Senki nem sérült meg és senki sem halt bele a harcba. Májusban aztán sikerült még két amerikai nehézbombázót megsemmisítenünk. Bennünket a dandártábornok irányított, nem a politikusok – hangsúlyozta az egykori katona.
Dani Zoltán azonban úgy véli, hogy hiába telt el 25 év, Szerbia és Koszovó továbbra is harcban áll egymással, csak most más módon.
– A NATO továbbra is nyomást gyakorol Szerbiára, ahogy annak idején nyomást gyakorolt Jugoszláviára, hogy ismerje el független országként Koszovót. Ez persze lehetetlen. Még akkor is, ha ez kell ahhoz, hogy Szerbia az Európai Unió tagja lehessen. Elképzelhetetlen, hogy Szerbia először elismerje Koszovót, majd csatlakozzon a NATO-hoz és beleálljon az oroszokba. Történelmi múltunkra visszatekintve lehetetlen, hogy ilyen lépésekre sor kerüljön. A koszovói háború több mint 3000 jugoszláv áldozatot követelt. A szerb lakosság 80%-a már csak ezért sem szereti a NATO-t. Így Szerbia csak akkor lesz az Európai Unió tagja, ha az Unió vezetői elfogadják, hogy Szerbia és vele együtt Koszovó, mint a Szerb Köztársaság tartománya együtt lép be az Unióba – mondta Dani Zoltán.
Az orosz-ukrán háborúról is markáns véleménye van.
– Oroszország egy nagy, erős ország és, amikor rájött arra, hogy Ukrajnát az Amerikai Egyesület Államok gyakorlatilag egy háborúra készítik fel, unipoláris politikát folytatva ezáltal, akkor támadásba kezdett. Valószínűleg az oroszok is a multipoláris politikai szisztémben hisznek. A szuverenitás nagyon fontos. Minden országban nagyon fontos. Magyarország és Szerbia pedig az elmúlt két évben nyíltan vállalta, hogy csak és kizárólag humanitárius segítséget nyújt mind két országnak, amíg harcban állnak egymással. Ez nyilván sem Amerikának sem pedig az Európai Uniónak nem tetsztik, hiszen mind a ketten unipoláris politikát igyekeznek folytatni – osztotta meg véleményét az egykori katona.
Dani Zoltán a beszélgetés végén azt is elmesélte, hogy jelenleg egy vajdasági kis faluban, Székelykevén él a feleségével. Első unokatestvérével egy pár éve céget alapított, falusi turizmussal foglalkoznak. És nem utolsó sorban, három felnőtt gyermek édesapja, akik közül mindegyik azzal foglalkozik, amit szeret.
Pósa Tamara
Fotó: Frank Yvette
