2024. szeptember 18-án este a belvárosból startolt látványos szüreti felvonulással a 12. Bor tér gasztro fesztivál Szegeden. A város egyik legvonzóbb eseményének a Dóm tér adott otthont szeptember 18-ig, ahol öt napon át két kisebb színpadon borozáshoz illő zenét játszó formációk szórakoztatták a vendégeket.
Az időjárás végig kedvező volt, és a felhozatal is gazdagra sikeredett, idén ugyanis 112 pincészet várta az érdeklődőket a Dóm téren. A finom bort kínálók mellett, pálinkaházak és vendéglátósok is kitelepültek, valamint kézműves kiállítók színesítették termékeikkel a fesztivált. A szomszédos Aradi vértanúk terén négy borászat mellett, négy kisüzemi sörfőzde, egy pálinkaház, valamint kürtőskalács és kenyérlángos várta a vendégeket.
Rácz Attila, a Szegedi Városkép és Piac Kft. ügyvezetője, az esemény egyik főszervezője a szeged.hu-nak értékelve az elmúlt öt napot elmondta:
„Minden nap nagy volt a nyüzsgés és kiváló volt a hangulat, szinte csak mosolygó embereket lehetett látni, a színpadok körül pedig sokan már a délutáni órákban táncra perdültek. A Festipay rendszernek köszönhetően nyomon követhető a rendezvény forgalma, ebből azt láttuk, hogy 2023-hoz képest nőtt a Bor tér forgalma, ami nagy eredménynek számít a fesztiválpiacon tapasztalható látogatottság visszaesés tükrében” – emelte ki.
Majd hozzátette: a fesztiválnak ugyan vége, de nincs megállás.
“Már javában zajlik a bontás, hamarosan visszaadjuk a Dóm teret a szegedieknek és a kerékpárutat a bicikliseknek, akiknek ezúton is köszönjük a türelmét. A kiállítóinktól és a vendégektől is rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk. Érezzük, hogy ismét megérte a sok-sok befektetett munka, amely erőt ad az év hátralévő részére. Nincs sok idő a pihenésre, hiszen hétvégén jön a cégünk által szervezett Tápai Búcsú, október végén pedig a TÖKéletes hétvége a Szent István téren” – nyilatkozta Rácz Attila.
(szeged.hu)
Fotó: Frank Yvette