Idea – forma – élet címmel pénteken megnyílt Kalmár Márton posztumusz kiállítása a Reök-palotában. A neves szegedi szobrászművész emlékét mintegy 150 alkotása őrzi május 4-ig az Összművészeti Központ tárlatán.
Kalmár Márton hozzátartozói, egykori tanítványai és rengeteg tisztelője jelent meg pénteken a REÖK-ben, a művész emlékére megrendezett Idea – forma – élet című kiállítás megnyitóján. Az ünnepélyes rendezvény 17:00 órakor vette kezdetét. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében dr. Kozma József, a Kulturális, Oktatási, Idegenforgalmi és Ifjúsági Bizottságának elnöke méltatta a napfény városához ezer szállal kötődő, néhai alkotó munkásságát.
„Csak az igazi művész ajándékozza meg a közönségét és a közösségét azzal a katartikus élménnyel, hogy a művész lénye és szellemisége körülölel bennünket. […] Kalmár Márton egész életét és művészetét szeretett városának, Szegednek szentelte. Itt alapított családot, itt tanított, itt alkotott és munkáival a várost gazdagította” – mondta.
A tárlatot kurátora, dr. Nátyi Róbert nyitotta meg. Művészettörténészként hangsúlyozta:
„Tudjuk, hogy Kalmár Márton valóban meg tudta nemesíteni az anyagot, abba szellemet, lelket tudott csiholni ” – emelte ki.
A REÖK vezető kurátora, a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Karának dékánja hozzátette:
„Számomra a legfontosabbak a fragmentumok, a torzók, amelyek azt hiszem, jól jellemzik Kalmár Márton gondolkodásmódját. Egyrészt tökéletesen megmintázta a felületet, szépen kidolgozta, másrészt nyersen hagyta, szinte dühből, indulatból letörte egy részüket. A tudatosan létrehozott torzókhoz bátorság kell. […] Azt gondolom, ezek voltak a legfontosabb munkái” – ismertette.
Kalmár Márton olyan mesterek, mint Tápai Antal, majd Páczay Pál tanítványaként a művészettörténeti hagyomány letéteményese volt, ám munkája emblematikusan őrzi saját korának lenyomatát. Rendkívül alapos mesterségbeli tudását később, a szegedi Tömörkény István Művészeti Szakgimnázium mesteroktatójaként, művészeti vezetőjeként saját diákjainak is továbbadta. Ebbéli elvitathatatlan érdemei mellett is több volt azonban, mint a szobrászati tradíció örökösödési láncolatának egy fenntartója: etikus hozzáállása, elegáns humora, az anyag és szellem egységét, kapcsolatát vizsgáló filozofikus gondolkodása egyedülállóvá tette életművét.
Kalmár Márton munkásságát mintegy 150 alkotás: csaknem 70 szobor és plasztika, több mint 50 kép, érmék és fotók képviselik; utóbbiak formájában a művész szerteágazó köztéri szobrászművészetének olyan darabjai is megjelenthetnek az összegző tárlaton, amelyeket elhelyezkedésükből méretükből, jellegükből adódóan nem lehetett volna kiállítani a REÖK-ben.
A 2024. decemberében elhunyt képzőművész hozzátartozóinak képviseletében gyermekei: Kalmár Katalin, Kalmár Dorka és Kalmár András Márton is megszólaltak az eseményen. Édesapjuk a művészetről megfogalmazott gondolataival emlékeztek rá, és köszönték meg a megjelentek figyelmét.
A Kalmár Márton életművét a lehető legteljesebb formában bemutatni kívánó tárlat kicsivel több, mint hét héten át, május 4-ig várja látogatóit, betekintést engedve egy kivételes, a város, a régió, és a hazai képzőművészet szempontjából is megkerülhetetlen művészegyéniség világába.
(Szegedi Szabadtéri közleménye)
Fotó: Frank Yvette