Pride 2024

Szegeden is lehet pride

Helyi hírek

Vidéken eddig csak Pécsen rendeztek pride-ot, a szegedi LMBTQ-közösség azonban úgy érzi, Szeged is készen áll rá.

A szegedi Partiscum Egyesület szerint Szeged befogadó város, alkalmas lenne egy pride megrendezésére. A szervezet egyik vezetője, Annus Szabolcs Sammy a Népszavának mondta el, hogy nem tartanak a szegedi önkormányzat ellenszenvétől, “hisz a 158 ezer lelkes várost európer gondolkodású, ellenzéki politikusok irányítják”.

A szegedi pride megrendezésére eddig forráshiány miatt nem volt lehetőség, a Partiscum Egyesület ugyanis tízezer forintokból gazdálkodik, miközben a felvonulás költsége egymillió forint is lehet. A következő években viszont – várhatóan – több pénzük lesz, mivel idén az egyesületet közhasznú szervezetté minősítették, így jogosulttá vált az egyszázalékos adófelajánlások elfogadására. Az azonban csak ősszel derül ki, hogy ebből mennyi bevételre számíthat az egyesület – írja a lap.

Annus Szabolcs Sammy azt is elmondta, a szegedi LMBTQ-közösség tagjai elszántak, akkor sem fognak meghátrálni, ha a hatóságok esetleg megtiltják a felvonulást a városban, és a büntetéstől sem félnek.