Szeged, Szende Béla utca, járdafelújítás

Megújulnak a járdák Szegeden, a Szende Béla utcában

Helyi hírek

Újabb szakaszához érkezett a szegedi járdafelújítási program: ezúttal a Szende Béla utcában kezdődtek meg a munkálatok. A beruházás keretében az utca mindkét oldalán biztonságosabb és modernebb felületen közlekedhetnek majd a gyalogosok – adta hírül a szeged.hu.

A szegedi önkormányzat folytatja a városi járdahálózat korszerűsítését. A legújabb projekt a Szende Béla utcát érinti, ahol összesen 336 méter hosszan kap új burkolatot a gyalogút. A fejlesztés az önkormányzat járdafelújítási keretéből valósul meg, a beruházás értéke megközelíti a 12 millió forintot.

Dr. Fodor Antal, a körzet önkormányzati képviselője a helyszínen elmondta: a munkálatok során vegyes technológiát alkalmaznak, így a járda egy része aszfaltburkolatot kap, míg bizonyos szakaszokon esztétikus térkővel burkolják le a felületet.

A kivitelezés már megkezdődött, és a tervek szerint – az időjárástól függően – február végére vagy legkésőbb márciusra készülhet el teljesen. A képviselő azt is előrevetítette, hogy a program nem áll meg itt: a tervek szerint idén a Kálvária tér járdái és sétányai is megújulnak, amire további 40 millió forintos forrást különítettek el.

A felújítás ideje alatt az érintett utcában kisebb korlátozásokra kell számítani, ezért a kivitelezők és az önkormányzat a lakók türelmét kéri.

(szeged.hu)

Fotó: Frank Yvette