Szeged, Gál Ferenc Egyetem, felújított épület, bemutatás, egyetem, oktatás, Bérkert sor

Átadták a Gál Ferenc Egyetem új épületét Szegeden

Helyi hírek

Átadták a Gál Ferenc Egyetem új épületét Szegeden. Az uniós támogatással felújított ingatlanban a Gyermek- és Ifjúságvédelmi Tanszék, valamint a felsőoktatási intézmény sportdiagnosztikai részlege működik majd – közölte Dux László rektor szerdán.

A professzor elmondta, az újszegedi épület rekonstrukciója az egyetem komplex intézményfejlesztési programjának részeként valósulhatott meg. Az 1,269 milliárd forint költségvetésű projekt első elemeként tavaly kora ősszel már átadták a GFE szarvasi pedagógiai karának és gyakorlóiskoláinak sportlétesítményeit, amelyeket már használnak is a diákok – tudatta a rektor.

A most felújított, több mint százéves, műemléki védettség alatt álló épület évtizedeken át oktatási célokat szolgált, a Móricz Zsigmond Általános Iskola működött itt. Ősztől az egyetem Gyermek- és Ifjúságvédelmi Tanszéke, illetve a sporttudományi vizsgálatokat végző részlege kap itt helyet – mondta Dux László, hozzátéve: e tevékenységek szorosan kapcsolódnak az egyetem küldetéséhez, ami az emberek testi, lelki jólétét segítő szakemberek képzése.

A rektor közölte, az épület most lezajlott energetikai korszerűsítését követően az egyetem még megvalósít kisebb fejlesztéseket saját forrásból.

Prof. Dr. Dux László

A rekonstrukció során megtörtént az épület belső tereinek burkolása, festése, a belső nyílászárók cseréje, az épületgépészeti rendszer felújítása. A korábbi gázkonvektoros fűtést, illetve a bojlereket modern hőszivattyús rendszerre cserélték, korszerűsítették az elektromos hálózatot, valamint a világítást.

A közbeszerzés adatai szerint a nettó 350 millió forintos költségű rekonstrukció kivitelezője a hódmezővásárhelyi székhelyű Bodrogi Bau Kft. volt.

Kothencz János, a GFE Gyermek- és Ifjúságvédelmi Tanszékének vezetője elmondta, az egyetemet is fenntartó Szeged-Csanádi Egyházmegye 13 vármegyében vállal szolgálatot a gyermekvédelemben. Az egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatója csaknem 6 ezer gyermeket gondoz és nevel. Emellett szakmai, módszertani segítséget nyújtanak a teljes magyarországi katolikus közösség – a görögkatolikusokat is beleértve – gyermekvédelmi feladataihoz.

A szakember elmondta, a gyakorlatban is tapasztalják, hogy a szociális vagy pedagógiai képzésben tanuló hallgatók kevés óraszámban ismerkedhetnek meg a gyermekvédelmi szakellátással. Ezért döntöttek úgy, hogy az országban elsőként megalapítják a Gyermek- és Ifjúságvédelmi Tanszéket.

Kothencz János

Szeptembertől elsőként a humán végzettséggel rendelkezők számára négy féléves szakirányú továbbképzési szakokat indítanak. Az itt végző hallgatók a gyermekvédelmi szakellátásban – a nevelőszülői hálózatok szakmai irányítójaként, gyermek- és lakásotthonok vezetőjeként -, illetve gyermekvédelmi alapellátásban helyezkedhetnek el – mondta a tanszékvezető. Hozzátette: dolgoznak a szociálpedagógus mesterképzés elindításán is.

Az épületben a gyermekvédelmet segítő kutatások folynak majd és működik egy szakkönyvtár is. Az egyetem új campusát Don Boscóról nevezik el, akinek élete minden gyermekvédelemben dolgozó számára példát jelent – mondta Kothencz János.

(MTI)

Fotó: Frank Yvette