A Partizán Hódmezővásárhelyen forgatott riportot Orbán Viktor országjárásának vasárnapi állomásán. A helyszínen kormánypárti szimpatizánsok, ellentüntetők és bizonytalan szavazók is megjelentek, a hangulat időnként feszült volt, de komolyabb összetűzés végül nem történt.
A beszéd alatt és környékén folyamatos volt a hangzavar: az ellentüntetők “mocskos Fidesz”, “Orbán takarodj” és “ruszkik haza” skandálással próbálták túlkiabálni a színpadot, miközben a kormánypárti fiatalok “Hajrá Fidesz” és “Viktor, Viktor” rigmusokkal válaszoltak. A két oldal között időről időre afféle „skandálás-verseny” alakult ki.
A riportban megszólalt Márki-Zay Péter, a miniszterelnöki látogatás idejére “Orbánbúcsúztatót” szervező helyi polgármester is, aki elmondta, kérik vissz a Hódmezővásárhelytől elvett pénzt. Mint fogalmazott, “ha valaki 42 ezer vásárhelyit kifoszt, sosem késő jóvátenni”.
A riporterek több civilt is megszólaltattak. Egy helyi Fidesz-szimpatizáns szerint a választás tétje egyszerű:
“Én megmondom, két dolog. Nem akar háborút, és nem akarja migránsokat. Ez mindent visz nálam.”
A férfi úgy látja, az ellenzék győzelme veszélyeket hordozna:
“Ha Magyar Péter nyer, akkor elviszik a gyerekeinket.”
Mások éppen a kormány intézkedéseit kritizálták. Egy fiatal a 25 év alattiak adómentességéről azt mondta:
“Szerintem ez egy elég nagy félrúgás a fiataloknak, mivel 25 év alatt kapnak egy kamuképet arról, hogy milyen fizetésük van.”
A politikai megosztottság a mindennapokban is érezhető. Egy megszólaló szerint:
“Barátságok szakadnak meg, az emberek már nem mennek egymás eseményeire, bulijaira, nem beszélnek egymással.”
Egy másik fiatal személyes példát is hozott:
“Én elmondtam nagyapámnak, aki nagyon fideszes, hogy hát én nem fogok a Fideszre szavazni… és hát azóta nem járhatok családi ebédre.”
Az eseményen ellenzéki tiltakozók is megjelentek. Egy Szegedről érkező férfi így indokolta részvételét:
“Úgy gondoltam, hogy semmi keresnivalója itt Orbán Viktornak.”
Azt is elmondta, spontán döntés volt a megjelenésük: “Mi csak beszéltünk, hogy ma ki kéne jönni. Ma vettem ezt a sípot.”
Egy másik tiltakozó üzenetet is küldött volna a miniszterelnöknek, de nem engedték be a transzparensét:
“Orbánnak üzenem: honfitársai ellen ne harcosokat, hanem tanárokat, tanítókat toborozzon.”
A riportban gazdálkodók is megszólaltak, akik szerint a földtulajdon jelenleg nincs veszélyben:
“Jelenleg nem veszélyezteti semmi.”
Ugyanakkor a politikai hangulatot többen is kifejezetten feszültté váltként írták le. Egy idősebb férfi így fogalmazott:
“Olyan ellenségeskedés folyik, hogy ez egy normál idős embernek… egyszerűen botrányos.”
A Partizán stábja igyekezett fiatal kormánypárti szavazókat is megszólaltatni, de sokan elzárkóztak. Végül egy 19 éves fiatal vállalta a nyilatkozatot, aki a kormány intézkedéseit emelte ki:
“SZJA-mentesség, családtámogatás. Szerintem van jövő, látszik a fejlődés.”
A gyermekvédelmi ügyekkel kapcsolatban azt mondta, semmiféleképpen nem elfogadható a bántalmazás, ugyanakkor szerinte a helyzet megítéléséhez az intézmények működésének hátterét is figyelembe kell venni.
A rendezvényen egy férfit a biztonságiak kivezettek a tömegből, miután trombitálni készült Orbán Viktor beszéde alatt.
A beszéd idején végig megmaradt a két tábor közötti hangpárbaj, de fizikai összetűzésre nem került sor. A riport készítői azt tapasztalták, hogy a feszültség ellenére a hétköznapi viszonyok árnyaltabbak: sokan kezet fogtak egymással, és a politikai különbségek mellett is megmaradtak a személyes kapcsolatok.
A Partizán szerint a hódmezővásárhelyi helyszín jól mutatta a kampány egyik legfontosabb jelenségét: az erős politikai megosztottságot, amely azonban nem minden esetben vezet nyílt konfliktushoz.