Szegeden a Sándorfalvi út és a Vértói út között a vasúti forgalmat is leállították szombaton egy időre tűzeset miatt. A lángokat hat vízsugárral határolták körbe. Ezenkívül tűzoltói beavatkozásra van szükség az Erdőszéli úton és a Bordányi úton is.
A katasztrófavédelem tájékoztatás szerint a Vértói úton, a Merkúr út közelében, a vasút mellett égő gaz, avar tüzét makói, ruzsai, hódmezővásárhelyi, kiskunmajsai hivatásos tűzoltók a Csongrád-Csanád megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett oltják. A lángok egy napelemparkot is veszélyeztettek, de oda végül nem terjedt át a tűz.
Ezen az úton korábban egy másik tűzeset is volt, a nagy területen égő avart szegedi és hódmezővásárhelyi hivatásos tűzoltók oltották el.
Az Erdőszéli úton körülbelül hatvan nagy méretű körbála égett, és tüzet fogott egy ól és egy utánfutó is. A kisteleki és szegedi hivatásos tűzoltók ott már eloltották a lángokat, az utómunkálatokat végzik.
A Bordányi úton is az utómunkálatok zajlanak. Ott nagyjából kétezer négyzetméteren erdő aljnövényzete, gaz, avar kapott lángra, a tűz veszélyt jelentett egy lakatlan tanyára is. Ott a szegedi hivatásos tűzoltók dolgoznak, az oltóvizet a Subasa egyesület vízszállítója biztosítja. Elhúzódó munkálatokra számítanak.
Égett az avar délután
Nagy erőkkel égett a gaz és az avar szombat délután Szegeden – közölte Sándorfalva Önkéntes Tűzoltó Egyesülete.
A bejelentés 2026. augusztus 15-én 15:42-kor érkezett. A feltételezhetően erdős, szabadtéri területen keletkezett tüzet és a felszálló sűrű füstöt egy kilencedik emeleti lakásból vették észre.
A helyszínre hivatásos és önkéntes tűzoltóegységek vonultak, amelyek összehangoltan, III-as riasztási fokozatban kezdték meg a lángok megfékezését és a tűz eloltását. A tűzesetben nem történt életveszélyes sérülés.
A beavatkozásban a Hódmezővásárhely/1, a Hódmezővásárhely vízszállító, a Szeged/2 és Szeged/1, a Subasa ÖTE vízszállító és a Subasa ÖTE/1, a Tisza KMSZ, valamint a Makó vízszállító és a Sándorfalva ÖTE/1 egységei vettek részt.
Fotó: Sándorfalva Önkéntes Tűzoltó Egyesülete