A BYD szegedi gyárában keletkező hulladék egy részét a Téli kikötő közelében található telephelyre szállíthatják feldolgozásra. Az erre vonatkozó engedély napi öt tonna hulladék kezelését, valamint akár száz kamionfordulót is lehetővé tesz. A környéken élők elsősorban a megnövekedő teherforgalom miatt aggódnak – adta hírül a szegeder.hu.
A Szegeder beszámolója szerint egy közérdekűadat-igénylés nyomán derült ki, hogy a hulladékkezeléssel foglalkozó Saubermacher-Magyarország Kft. a VINO-NATURA Kft. közreműködésével a szegedi Téli kikötő melletti telephelyre szállíthatja a BYD autógyárából származó hulladékot. A két cég már tavaly megkapta a szükséges engedélyt a szállításra és a feldolgozásra.
Az engedély alapján naponta öt tonna hulladékot dolgozhatnak fel a helyszínen, a kapcsolódó közúti forgalom pedig akár napi száz kamionfordulót is jelenthet. Ez aggodalmat váltott ki Szeged déli városrészeiben, különösen Klebelsberg-telepen és környékén. A helyiek szerint a Tompai Kapu úti vasúti átjáró már jelenleg is jelentős forgalmat bonyolít le, miközben a kikötő megközelítésére nincs megfelelő alternatív útvonal.
A Szeged Klebelsberg-telepi Polgári Kör Egyesület korábban több alkalommal is próbált részletes tájékoztatást kérni a területen tervezett fejlesztésekről. A szervezet kifogásolja a növekvő teherforgalmat, valamint az ipari és veszélyes hulladék szállításának és feldolgozásának lehetőségét is.
A Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal környezetvédelmi hatóságként ugyanakkor úgy ítélte meg, hogy a hulladékfeldolgozásnak várhatóan nincs jelentős környezeti hatása, ezért külön környezeti hatásvizsgálatot sem tartott szükségesnek.
Felmerült az is, hogy a Téli kikötő a BYD alapanyagainak vízi szállításában is szerepet kaphat, ezt azonban az érintettek cáfolják. A BYD Hungary közlése szerint a vállalat nem tervez vízi szállítást, és a Duna-Tisza Cargóval sem folytat tárgyalásokat ilyen együttműködésről. A kikötő tulajdonosa ugyancsak jelezte, hogy a hulladékfuvarozásban nem érintett, a hulladékkezelő telephely pedig egy szomszédos, más tulajdonban lévő ingatlanon működhet.
Az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatósághoz a Medencés Kikötő kotrására, átalakítására, teherhajózási használatára vagy kapacitásának bővítésére nem érkezett engedélykérelem.
Nagy Sándor szegedi városfejlesztési alpolgármester szerint a BYD szállításai vasúton történnek majd. A város a vállalattól olyan nyilatkozatot is kapott, amely szerint a Tiszán sem nyersanyagot, sem más árut nem kívánnak szállítani.
A Téli kikötőhöz vezető út állami tulajdonban van, ezért annak bővítéséről a szegedi önkormányzat nem dönthet. Régóta napirenden van ugyanakkor az 502-es út továbbépítése a kikötő irányába, ehhez azonban egyelőre nincsenek konkrét kiviteli tervek.
(szegeder.hu)
Fotó: Frank Yvette