Szeged, Vízmű, vízvezeték rekonstrukció, unkálatok, Szent Ferenc utca

Több mint 50 éves vízvezetéket cserélnek Szegeden, a Szent Ferenc utcában

Helyi hírek

Vízvezeték-rekonstrukció kezdődött Szegeden, a Szent Ferenc utcában, ahol a Boldogasszony sugárút és a Szentháromság utca közötti szakaszon több mint 50 éves vezetékeket cserélnek ki. A beruházás várhatóan december közepéig tart, a munkálatok miatt több ütemben forgalomkorlátozásokra és lezárásokra is számítani kell.

A Szegedi Vízmű Zrt. tájékoztatása szerint a rekonstrukció során a több mint fél évszázados, 100 és 300 milliméter átmérőjű azbesztcement gerincvezetéket cserélik ki. A munkálatok a vezetéken található bekötéseket, tűzcsapokat és egy tolózárat is érintenek. Összesen mintegy 430 méternyi vezetékszakasz újul meg.

Az előkészítés már korábban megkezdődött: kitáblázták a területet, megkezdték a fák védelmét szolgáló kalodázást, valamint az ideiglenes vízvezeték kiépítését is. A víziközmű-rekonstrukció a tervek szerint augusztus 31-től indulhatott el, a teljes beruházás pedig várhatóan december közepéig, több ütemben zajlik.

A munkálatok a közlekedést is jelentősen érintik. A Szent Ferenc utca Boldogasszony sugárút és Szentháromság utca közötti részén a Pálfy, az Oltványi és az Apáca utca Szent Ferenc utca felőli végét lezárják, így ezek az utcák átmenetileg zsákutcává válnak.

A tervek szerint szeptember 14-től a Szent Ferenc utca érintett szakaszát is lezárják az átmenő forgalom elől. A tömegközlekedési járművek és az ott élők ugyanakkor a munkálatok teljes időtartama alatt, útszűkület mellett továbbra is áthaladhatnak. A lezárt területet többek között a Borbás és a Szivárvány utca felé lehet majd elkerülni.

Fontos, hogy a munkálatok nem érintik a Boldogasszony sugárúti körforgalmat. A Szentháromság utcai körforgalomnál viszont szintén dolgoznak majd: ezt a munkafázist az iskolai őszi tanítási szünethez igazítják, és várhatóan három hétig tart. A kivitelezést követően ideiglenes helyreállítással ismét megindulhat ott a közlekedés.

Az érintett körzetben az ivóvíz-szolgáltatásban csak kisebb, átmeneti korlátozások várhatók. Ezekről a fogyasztókat előzetesen értesíti a Szegedi Vízmű.

A szolgáltató szerint a rekonstrukció azért vált szükségessé, mert a régi vezetékek anyaga több helyen meggyengült. A csöveket nyílt munkaárkos technológiával cserélik, a beruházást pedig a városi Vízügyi Építési Alapból finanszírozzák.

(Szegedi Vízmű Zrt. közleménye)

Fotó: Frank Yvette