Idén már 12. alkalommal rendezik meg a Civil Piacot Szegeden. Szeptember 12-én, 23 civil szervezet és nonprofit intézmény mutatkozik be a Mars téri piacon, ahol interaktív programokkal, játékokkal, tanácsadással, valamint zenés-táncos bemutatókkal várják az érdeklődőket.
A Talentum Alapítvány és a Szegedi Városkép és Piac közös rendezvényének ezúttal is a Mars téri piac ad otthont. A Jysk előtti téren felállított standoknál a látogatók személyesen is megismerkedhetnek a Szegeden és a térségben működő civil szervezetek munkájával, programjaival és az általuk kínált lehetőségekkel.
Az idei Civil Piacon összesen 23 szervezet mutatkozik be. A résztvevők között egészségügyi és szociális területen dolgozó közösségek, állatvédő szervezetek, ifjúsági és kulturális intézmények, valamint sporttal és önkéntességgel foglalkozó egyesületek és alapítványok is megtalálhatók.
A látogatók többek között a Magyar Vöröskereszt Csongrád-Csanád Vármegyei Szervezetével, a Nem Adom Fel Alapítvánnyal, a Szegedi Gombász Egyesülettel, a Szent-Györgyi Albert Agórával, a Szegedi Nemzeti Színház önkéntes csapatával, valamint a Talentum Alapítvánnyal is találkozhatnak.
A korábbi évekhez hasonlóan idén is megszervezik a pecsétgyűjtő akciót. Az érdeklődők egy úgynevezett „útlevelet” kapnak, amelybe az egyes standoknál teljesített feladatok után pecséteket gyűjthetnek. Aki kilenc pecsétet összeszed, ajándékra válthatja be az útlevelét.
A szervezők nem csak információs standokkal készülnek: a délelőtt folyamán zenés és táncos bemutatók is színesítik a programot.
A Civil Piac célja, hogy közelebb hozza a helyiekhez a szegedi civil közösségeket, és lehetőséget teremtsen arra, hogy az érdeklődők közvetlenül is megismerjék tevékenységüket, valamint akár az önkéntes munkába és a helyi közösségi életbe is bekapcsolódjanak.
Fotó: Frank Yvette