Orbán Tusványoson

Mégsem jön Szegedre Orbán Viktor – de úgy volt, hogy érkezik

Elsőként a szeged.hu közölt cikket arról, hogy pénteken Orbán Viktor Szegedre látogat, ami nagy lezárásokkal jár és a korlátozások már csütörtökön délután megkezdődnek. A 500 határvadász eskütételével kapcsolatos hír mi is átvettük, ahogy a szinte a teljes magyar sajtó. E szerint a rendezvényre a magyar miniszterelnök mellett Szegedre látogat Pintér Sándor belügyminiszterrel és Kövér László […]

SZTE kutatás

Szabados életet élő fehérjéket találtak az ELTE és az SZTE kutatói

Az ELTE és a Szegedi Tudományegyetem kutatói az S100 fehérjecsaládot vizsgálva arra az eredményre jutottak, hogy a sokféle betegség kialakulásában szerepet játszó fehérjecsalád körülbelül fele “szabados életet él”, azaz gyakran váltogatja molekuláris partnereit.

Somogyi Könyvtár a SZIN-en

Idén is SZIN-re lépett a Somogyi-könyvtár, benépesült a Civil Falu

Szegedi Ifjúsági Napok. Koncertek, buli, tánc és szórakozás. De talán léteznek még olyanok – az idei év tapasztalatai alapján egyre kevesebben – akik nem tudják, hogy a SZIN nem csak éjszakára nyújt elfoglaltságot a résztvevőknek. Napközben, az esti koncertekre készülődés előtt is kínálnak aktív kikapcsolódási lehetőséget a táborban lakó vagy a jó hangulatot már délután […]

Ádám Martin

Ádám Martin a 16. a gólszerzők világranglistáján

A Paksról a dél-koreai Ulszan Hyundai csapatához igazolt Ádám Martin 19 találatával a 16. helyet foglalja el a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS) idei világranglistáján, amely a nemzeti bajnokságokban az év első nyolc hónapjában elért gólok alapján készült.

Szürkemarha gulya Bordány

Szép szürkemarha gulya nevelkedik Bordány határában

Az egykori vízilabdás, öregfiúként ma is rendszeresen a medencébe ugró Bük József gazdálkodó 1996 óta él Bordányban. Kezdetben virágozott, később zöldségféléket termelt nagyban – ebből mára is maradt valamennyi -, ám időközben jelentős létszámú szürkemarha gulya is „összeállt a ház körül”. Ő még úgy végzett gazdászként a Kiss Ferenc erdészeti szakközépiskolában 1982-ben, hogy növénytermesztést és […]

Orbán Viktor

Történetének legnagyobb zárását hozhatja Szegedre Orbán Viktor pénteki vizitje

Már csütörtökön lezárják a Huszár Mátyás rakpartot, majd pénteken a Belvárosi hidat, a Dózsa utcát, a Roosevelt teret és gyakorlatilag az egész Stefániát és a Deák Ferenc utcát. – Eskütétel lesz a múzeum előtt, városban meg közlekedési káosz, érkezik Orbán Viktor – írja a város önkormányzati portálja, a szeged.hu.

Szúnyogirtás Debrecenben

Három megyében, köztük Csongrád-Csanádban is irtják a szúnyogokat a héten

Békés, Csongrád-Csanád és Jász-Nagykun-Szolnok megye 18 településén, összesen 8500 hektáron irtják a szúnyogokat a héten – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-t. A beavatkozást napnyugta után kezdik a szakemberek, a készítményt platós gépjárműre szerelt permetezőkkel juttatják a környezetbe – tartalmazza a közlemény. Azt írták, a nyár végi esőzések következtében […]

Vasútvillamos tramtrain Szegeden

Az úthálózat sűrűségével nő a szálló por mennyisége az SZTE kutatói szerint

Városi környezetben az úthálózat sűrűségével növekszik a szálló por mennyisége, a jó vasúthálózat pedig kifejezetten javítja a levegőminőséget, derül a Szegedi Tudományegyetem geográfusai által végzett kutatásból, melyet a rangos MDPI Sustainability című folyóiratban publikáltak.

A Molnár család

Ifjúsági és U23-as kajak-kenu vb – szenzációs hétvégét zárt a Molnár család

A magyarok öt érmet, közte két aranyat szereztek a vasárnap délutáni 5000 méteres versenyekben, így minden idők legjobb szereplésével 21 első, 13 második és 6 harmadik, azaz összesen kereken 40 dobogós hellyel zárták a Szeged melletti Maty-éren rendezett ifjúsági és U23-as kajak-kenu világbajnokságot.