Szirénapróba lesz hétfőn Csongrád-Csanád megyében is
A Monitoring és Lakossági Riasztórendszer hangos üzemű próbáját tartják hétfőn 11 órától, az ország több száz pontján megszólalnak majd a szirénák – olvasható a katasztrofavédelem.hu oldalon.
A Monitoring és Lakossági Riasztórendszer hangos üzemű próbáját tartják hétfőn 11 órától, az ország több száz pontján megszólalnak majd a szirénák – olvasható a katasztrofavédelem.hu oldalon.
A Hódmezővásárhely-Makó-Kistelek térségében fogható Rádió7 szolgáltatója a helyi közélettel foglalkozó, a helyi mindennapi életet segítő műsorszámokat nem sugározta megfelelő mennyiségben.
A magyar versenyzők öt érmet, közte két aranyat szereztek a Szeged melletti Maty-éren zajló ifjúsági és U23-as kajak-kenu világbajnokság vasárnapi zárónapjának délelőttjén.
Szombaton 10.00 és 16.00 óra között bárki előzetes bejelentkezés nélkül megnézhette szegedi, Szent István téri víztornyot. Ez legelső vasbeton víztornyok egyike. Olyan sikeres alkotás, hogy a legkésőbbi építésben még évtizedekig szolgált mintaként. Ma a legidősebb, működő, vasbeton víztorony Magyarországon. A csodálatos mérnöki alkotás szépségein túl a szikvíz készítésével, a fizika történetével kapcsolatos kiállítások, festmények, rajzok, […]
Ismét jól sikerült versenyt rendezett a Tiszán a Szegedi Sárkányhajó Egyesület, 200, 2000 és 8000 méteres távon állhattak rajthoz az indulók. Idén először a SUP-osok is indulhattak, ők 200 és 8000 méteres távon indulhattak. Fotók: Frank Yvette
Szeged, ötödik alkalommal pattantak kerékpárra, futottak és sétáltak a tettrekész szegediek, hogy segítő kezet nyújtsanak a szegedi Gyermekklinikának a “Kétlábon vagy kétkeréken a Városért Sportegyesület” jótékonysági sporteseményén.
Érzelmekkel telve indult el a 2022-2023-as szezon PICK Szegednél, alapítójuk Bérczi Mihály végezte el a kezdődobást, és adott lendületet a győzelemhez. A Budakalász elleni nyitómeccsen 40-25-re nyert a csapat.
Idén is amatőr halászléfőzők népesítették be a Partfürdőt szombaton, vállalkozások, cégek, intézmények tartottak szabadtéri csapatépítést a halfesztivál jegyében.
Idén már a VII. alkalommal rendezték meg a Pizza Monkey Rotary Jótékonysági Gumikacsa Versenyt, Szegeden, a halfesztiválhoz is kapcsolódva.
A szegedi fesztiválszezon őszi gasztroeseménye két év kihagyás után tér vissza a Dóm térre és idén – újdonságként – már az Aradi vértanúk terét is bevonják a forgatagba szeptember 14-18 között.