Illés-koncert Debrecenben: minden jegy elkelt

Kultúra

Megörökítette kézlenyomatát és aláírását az 50 éves Illés-zenekar három tagja, Szörényi Levente, Bródy János és Szörényi Szabolcs hétfőn Budapesten egy belvárosi étteremben. A gipsznyomatok a Magyar Rockcsillagok Falára fognak kerülni a Rockmúzeumban.

Hirdessen nálunk! Megéri!

“A mostani vidéki bejátszó koncerteken, majd december 27-én és 28-án a Sportarénában Beatünnep lesz, nem Illés-koncert. Ötven évvel ezelőtt jött létre az a zenekar, amely megteremtette a magyar nyelvű rockzenét. A dalokat ünnepeljük, nem magunkat” – fogalmazott Bródy János az eseményen.

A Magyar Rockcsillagok Fala a Hemingway Alapítvány gondozásában 1991-ben valósult meg, eddig 67 ének- és zeneművész, valamint együttes örökítette meg kézlenyomatát és aláírását az utókor számára. A gyűjtemény 2014-től kapott helyet a Rockmúzeumban.
Szörényi Levente felidézte, hogy az Illés később megszilárduló felállása 1965 januárjában állt össze először és abban az évben nyáron kezdték írni közösen az első magyar nyelvű számokat a nógrádverőcei KISZ-táborban, ahol négy hónapon át minden este játszott a zenekar.

Rosta Mária producer elmondta: szombaton Veszprémben 4500 néző volt a Beatünnep-koncerten, valamennyi jegyet eladták a december 19-i győri, valamint a 21-i debreceni koncertre. Teltházas a 28-i est is a Budapest Sportarénában, egy nappal korábban a főpróba nyilvános lesz. A koncerteken 36 Illés-dal hangzik el, ezek felében lesznek színpadon a Szörényi testvérek és Bródy János.

Bródy János az MTI-nek elmondta: jót tesz az egész csapatnak, hogy néhányszor közönség előtt tudják bejátszani a dalokat a Sportaréna előtt. Kitért arra, hogy a Beatünnep-koncerten fellép és két-két Illés-dalt ad elő Vastag Csaba és Vastag Tamás, Szabó Ádám, Feke Pál, valamint a Pannonia Allstars Ska Orchestra (PASO), a Subscribe, az Anna and the Barbies, az Intim Torna Illegál, valamint az Ivan & the Parazol. Közreműködik az Óbudai Danubia Zenekar Kesselyák Gergely vezényletével.

“Amikor mi is színpadon leszünk, akkor mellettünk Szörényi Örs fog dobolni, Sebestyén Áron játszik a billentyűs hangszereken és azok a zenészek fognak minket még kiegészíteni, akik a Tied a világ című, Illés-dalokra épülő zenés darabban is játszanak a Játékszínben” – fejtette ki Bródy János.

A Beatünnep a rendkívüli érdeklődésre tekintettel várhatóan 2015-ben is folytatódik, a produkció bizonyos részét előadják néhány további helyszínen. Idén az Illés után 1974-ben, a szintén a Szörényi testvérek és Bródy János részvételével létrejött Fonográf 40 éves, várhatóan jövőre néhány Fonográf-koncert is lehet. “Részemről ennek nincs akadálya” – tette hozzá Bródy János az MTI-nek.

Az Illés együttes őse 1957-ben alakult, klasszikus korszakát 1965-től 1973-ig élte Illés Lajossal (billentyűs hangszerek, zeneszerzés), Szörényi Leventével (ének, gitár, zeneszerzés), Bródy Jánossal (gitár, szövegek), Szörényi Szabolccsal (basszusgitár) és Pásztory Zoltánnal (dobok). Ekkor az Illés a Metro és az Omega mellett az ország legnépszerűbb zenekara volt. Az Illés 1981-ben újra fellépett, 1990-ben emlékezetes koncertet adott a Népstadionban, hat évvel később a Budapest Sportcsarnokban, 2001-ben – szintén a Népstadionban – a Metróval és az Omegával. Az utolsó fellépések 2005 augusztusában voltak, már Pásztory Zoltán halála után Csíkszeredában, valamint a Sziget fesztivál nulladik napján. Illés Lajos alapító 2007-ben hunyt el.